Megvan az első győzelem

531

Nem kezdte jól a bajnokságot, két forduló után 0 pont állt a CVSE labdarúgócsapatának neve mellett az NB III Közép-csoportjának tabelláján. Ezért nagyon fontos volt a Mohács elleni mérkőzés, hogy pontot, pontokat tudjanak gyűjteni.
Ennek ellenére rosszul indult a mérkőzés, azonnal egy vendégziccerrel kezdődött a találkozó, de szerencsére megúszta a Cegléd kapott gól nélkül. Szinte azonnal jött a válasz, de Pleszkán lemaradt a kapu előtt a beadásról. A folytatásban már dominált a Vasutas, voltak lehetőségeik, de sok volt a hiba a játékukban, a vendégek csak ezekből tudtak veszélyeztetni. A félidő legvégén beszorult a CVSE, aminek a vége egy csattanós kapufa volt a Mohács részéről. Gólnélküli döntetlennel mehettek a csapatok a szünetre.
A második félidő legelején viszont már változott is az eredmény, a vendégek megszerezték a vezetést. Szép lövés után találtak a kapuba a 46. percben (0:1). Tíz perccel később Kelemen a földről fekve talppal tette a labdát Pleszkán elé, aki közelről nem hibázott (1:1). A következő tíz perces etap is a Ceglédé volt, a 63. percben Pleszkán fejelt a kapuba (2:1), majd a 65. percben Godzsajev távoli lövése kötött ki a hálóban (3:1). Beindult a mérkőzés, aminek nagy adok-kapok lett a vége, a 70. percben már a Mohács szépített (3:2), így az utolsó 20 perc nagyon izgalmassá vált. A 80. percben Mikler óriási bravúrral védett egy közeli lövésnél, ezzel is őrizve a 3 pontot, majd a 85. percben Pleszkán szerezte meg saját maga harmadik, csapata negyedik találatát, ezzel beállítva a mérkőzés végeredményét (4:2). A játékvezető három percet hosszabbított, de szerencsére már sok minden nem történt, így sikerült megszerezni a három pontot a Mohács ellen.
Labdarúgó NB III, Közép-csoport, 3. forduló
Ceglédi VSE – Mohács 4:2 (0:0)
Ceglédi gólszerzők: Pleszkán (3), Godzsajev.
A CVSE kezdőcsapata: Mikler – Bagó, Szász, Szabó, Polyák, Kuti, Markó, Godzsjev, Papp, Kelemen, Pleszkán.