Mosonmagyaróvár – Ceglédi VSE 0:2

640

Úgy utazott el a forduló előtt a tabellán két hellyel előtte álló Mosonmagyaróvárhoz a CVSE NB II-es labdarúgócsapata, hogy bármilyen nehéz is lesz, de győzni kell a vasárnap délutáni mérkőzésen.
Jó szellemben is kezdték a mérkőzést, Nagy jelentkezett rögtön egy lövéssel, de a próbálkozás mellé ment. A folytatásban uralták a mérkőzést, többet birtokolták a labdát, az történt a pályán, amit a Cegléd akart, de a fölény komoly helyzetben nem látszódott meg. Pedig Timári és Oldal is lövéssel próbálkozott, de mindkét esetben mellé ment a labda. A játékrész második felében egyre jobban érződött a fölény, a leginkább a 35. percben, amikor egymás után három szögletet végeztek el: az egyik alkalommal a kapus mentett nagyot, a harmadiknál pedig Preklet esett a földre érdekes körülmények között, de mehetett tovább a játék, a kontrát Nyilas állította meg sárga lapért cserébe. Ez egyébként jellemző volt a mérkőzésre, a hazai csapat csak ellentámadásokból próbálkozhatott, de a ceglédiek szépen megállították a támadóikat. A félidő utolsó 5 percére fordulva Oldal pillanatai jöttek. A 40. percben még fölé lőtte a labdát. Egy perccel később Nyilas kapott jó kiugratást, ami kicsit hosszú volt, de a kapus elől megtartotta a labdát, majd az érkező Oldalhoz passzolt, aki egy csel után a kapuba lőtt. Sok minden más már nem történt, így egygólos előnyben ért véget az első játékrész.
A második félidő nehezen indult, rögtön az elején Mursitsnak kellett nagyot védenie lábbal. Ez volt az első és az utolsó helyzete a Mosonmagyaróvárnak a mérkőzésen. Oldal továbbra is aktív maradt elöl, az 53. percben szépen fordult le a védőről, majd jól lőtte el a labdát, a kapus csak bravúrral tudta megakadályozni, hogy Oldal újabb gólt szerezzen. De nem sokáig járt ebben sikerrel. Egy kiugratás után Oldal futott el szépen és lőtt volna, a lövés ugyan mellé ment, de faltolták. Oldal sértettként a kapuba rúgta a labdát büntetőből, a hazai védőt pedig kiállították. Ezzel eldőlni látszott a mérkőzés, hiszen már csak fél óra volt hátra. Oldal nem pihent a két rúgott gól után sem. A büntető után nem sokkal fölé lőtt, majd percekkel később a szabadrúgását védte bravúrral a hazai kapus. Persze közben a többiek sem tétlenkedtek. Sigér rengeteg labdát szerzett, Nagy jól irányított, Timári és Rétyi folyamatosan megfutották a védőket, ezzel veszélyes lehetőségeket kialakítva. A védelem pedig minden támadást megállított. Nagyszerű csapatmunkát láthattunk a pályán, ami a 4 perces hosszabbítás végéig is kitartott, így zsinórban harmadik alkalommal hozta el a Cegléd a 3 pontot NB II-es mérkőzésen Mosonmagyaróvárról.
A győzelemnek és a többi eredménynek köszönhetően a CVSE végre elmozdult a Merkantil Bank Liga utolsó helyéről és megelőzte a Mosonmagyaróvár és a Monor csapatát is.
Labdarúgó NB II
Mosonmagyaróvár – Ceglédi VSE 0:2 (0:1)
Cegléd: Mursits – Wild, Albert, Preklet, Farkas – Sigér, Nagy – Rétyi, Nyilas, Oldal – Timári
Cserék: Wild helyett Kárász, Nyilas helyett Csirmaz, Rétyi helyett G. Bíró.
Gól: Oldal (41. p., 60. p.)