Nyert a felnőtt és az ifi is

726

A ceglédi tekések is megkezdték a pontvadászatot 2020-ban, január 18-án a Budapesti Dynamo csapatát fogadták Szolnokon. Fontos mérkőzés volt ez mindkét csapatnak, hiszen a tabella második helyét foglalhatta el a nyertes csapat.
A felnőtteknél a párharcot Hűvös Zsolt (602) és Zsiros Gyula (514) kezdte meg. Hűvös nagyszerű játékot mutatott a párharc első felében, ami elégnek is bizonyult a játék végére a csapatpont megszerzéséhez. Zsiros Gyula nem érezte a pályát, így a csapatpont a vendégekhez került. Az állás 1:1 és 21 fa a vendégeknek. A második sorban Rimóczi Zoltán (564) és Pordán Ádám (547) vágott neki a pontszerzésnek. Rimóczi magabiztosan hozta a pontot, míg csapattársa ingadozó teljesítményt mutatott és elvesztette a csapatpontot. Az állás 2:2 és 11 fa a hazaiaknak. Végül Sápi Tamás (575) és Szarka Péter (534) vágott neki a küzdelemnek. Mind a ketten nehezen kezdték meg a pontvadászatot. Félidőnél már a vendégek vezettek 20 fával és az addigi szettpontok is náluk voltak. Szerencsére a játék fordulatot vett és sikerült egy csapatpontot megszerezni, illetve a fahátrányt ledolgozni.
Teke NB I, Keleti-csoport, 12. forduló
Felnőtt
Ceglédi VSE – Dynamo SC 5:3 (3335:3305)
Az ifjúságiak a kezdeti kiélezett küzdelmet követően a játék végére magabiztosan söpörhették be a két csapatpontot.
Ifjúsági
Ceglédi VSE – Dynamo SC 4:0 (1030:989)
Cegléd: Fenyvesi Attila (495), Világosi Attila (535).

A majdnem kéthónapos téli szünet alatt sem pihentek a ceglédiek. A január 2-től zajló Szegedi XVIII. Világranglista-versenyen három játékos képviselte Ceglédet. A tíznapos selejtező alatt 230 induló próbált szerencsét. Pordán Ádám (517) a 149. helyet, Szarka Péter (543) a 89. helyet, Hűvös Zsolt (615) a 12. helyet érte el. Így Hűvös Zsoltnak sikerült a 16 fős döntőbe bejutni, de a nyolcaddöntőbe már nem. Ezzel a 9-16. helyezést érte el.