Pályázat társasházaknak

1294

Újra pályázatot hirdet az egyik hazai pénzintézet társasházak felújítására. Az üzemeltetők 10 millió forint vissza nem térítendő támogatást igényelhetnek az épületek korszerűsítésére. Az érdeklődők június 18-ig nevezhetnek a pályázatra a www.hazforum.hu oldalon.

A magyarországi épületállomány majd fele 1946, 20 százaléka pedig 1960 előtt épült. Ennyi idő alatt azonban a külső homlokzat, valamint a víz-és hőszigetelő rendszerek jócskán elöregednek, sok házmester és lakóközösség azonban saját zsebből nem tudja állni a felújítást. A korszerűsítési munkák elmaradása mellett sokszor nincs lehetőség az olyan, életminőség-javító beruházásokra sem, mint a játszóterek, közösségi terek kiépítése, illetve a modern, energiahatékony újítások bevezetése. Ezen kíván most segíteni az OTP bank az országos szintű pályázattal, aminek nagy sikere van, tavaly 860 társasház indult a pályázaton. Az érdeklődők június 18-ig nevezhetnek a pályázatra a www.hazforum.hu oldalon, az „OTP Társasházi Pályázat” menüpont alatt. A pályázók idén is három kategóriában adhatják be projektötleteiket. Az „Ezermester” kategóriában az energetikai, informatikai és a különféle felújításokhoz nyerhetnek forrást a résztvevők, például napelemek felszerelésére, hőszigetelésre vagy lépcsőházak felújítására. A „Biztonság” kategóriában a személyi és vagyonvédelmet támogató beruházások tervei nyújthatóak be, ide értve a térfigyelő rendszerek kiépítéséről, a liftfelújításról és akár az akadálymentesítésről szóló terveket. Végül a „Közösségépítés” kategóriában a lakóközösség tagjait összehozó, a közösségi tereket fejlesztő ötleteket várják a szervezők a kerti sütők létesítésétől egészen az olyan – a tavalyi kiírásban díjazott – kezdeményezésekig, amikor a lakóközösség saját egészségszobát alakított ki. Emellett egy további nyertest hirdet a pályázat, aki a Facebookos közönségszavazás győzteseként egymillió forintos vissza nem térítendő támogatáshoz jut majd – írja a privatbankar.hu.