Rendőri akció a 4-es főúton

1156

Mint minden rendőri akció, a tegnapi is eligazítással kezdődött. Sőt, a kistelepüléseken és a ceglédi külterületeken szolgálatot teljesítő körzeti megbízottak szakmai továbbképzést is kaptak.

TÖRÖK CSABA, r.alezredes, kapitányságvezető, CRK: ˝”Minden településen van körzeti megbízott, tehát az egész járás ilyen szempontból le van fedve. Ezen alkalmak során a jászkarajenői illetve a dánszentmiklósi körzeti megbízott együtt teljesít szolgálatot és kicserélhetik a feladatellátás során azokat a szakmai tapasztalatokat, amiben egyébként-ha jól sáfárkodik a kolléga-akkor tudja fejleszteni a szakmai ismereteit. Tehát alapvetően ettől speciális ez a mai nap.”

A közlekedésbiztonsági és közbiztonsági akcióra 5 csoport indult. Az egyik legbalesetveszélyesebb útszakasznál ellenőriztek a rendőrök.

TÖRÖK CSABA, r.alezredes, kapitányságvezető, CRK: „A 4-es utat vesszük górcső alá, hiszen az elmúlt időszakban-habár az extrém időjárásnak köszönhetően volt nagyon sok baleset, azt gondolom, hogy van bőven mit tenni annak érdekében, hogy a szabályokat betartó közlekedőket próbáljuk megvédeni azoktól, akik a szabályokat nem megtartva esetleg kockázati tényezőt jelentenek.”

A mintegy 5 órás akció során 94 autóst igazoltattak. Egy sofőrt ittas vezetés miatt állítottak elő, egy ember ellen rendszámmal való visszaélés miatt indult eljárás, 12 főt figyelmeztettek, 16 gépjárművezető ellen pedig helyszíni bírságot szabtak ki. A rendőrök ellenőrizték a járművek műszaki állapotát, beleértve a téli gumikat és lámpákat. Valamint a biztonsági öv használatát és az okmányok érvényességét.