Sima győzelem

883

A férfi kosárlabda NB II 12. fordulójában a jelenleg harmadik helyen álló Ceglédi KE a hetedik helyezett DKA-DEAC együttesét fogadta. Őszi összecsapásukon a debreceni fiatalok diadalmaskodtak.

Tekintettel arra, hogy a ceglédiek a feljutást tűzték ki célul, sokszorosan volt miért visszavágni az elszenvedett fiaskóért. Jól is kezdtek a hazaiak, akik egy 7-0-s rohammal indultak, de rögvest jött erre a válasz, 3 pontnyira felzárkóztak a vendégek. Az első negyed végére tekintélyes, 11 pontos lett a CKE előnye. A játékrészt a korábban a Szolnoki Olajt is megjáró Mondzinger triplája zárta. A folytatásban sem változott a játék képe, amit a jobb játékerőt képviselő vendéglátók irányítottak. Reznák mozgékonyságával tűnt ki, míg Gál a végére lendült bele igazán, aki összesen 30 pontot szerzett, ebből tizenkettőt triplából. A másik oldalon Kozák volt a vezér, akinek komoly része volt abban, hogy csapata végül csak 23 ponttal kapott ki. A pályára lépő játékosok közül csupán a ceglédi irányító, Demecs nem talált be a kosárba. A vendégek utolsó kosarát az addig még „pontatlan” Velkey Lőrinc szerezte. A végeredmény 84-61 lett.