Szórakozzon biztonságosan!

1652

Beköszöntött a fesztiválszezon és a nyaralások ideje. A biztonságos szórakozás és kikapcsolódás érdekében nem árt pár alapszabályt betartani. Továbbá az iskola végeztével az utcákon kerékpározó, játszó gyerekekre is jobban kell figyelni– erre közleményekben is figyelmeztet mindenkit a rendőrség.

Jövőhéttől kezdődik a fiataloknak a vakáció, ami azt jelenti, hogy napközben együtt játszanak, kerékpároznak társaikkal az utcákon. A kicsik még nem mindig tudnak szabályosan közlekedni, ezért fokozott óvatosságot kérnek az autósoktól – mondta Karasz Csaba rendőr alezredes.

KARASZ CSABA, rendőr alezredes, vizsgálati osztályvezető: ,,Autósokra ráhárul egy olyan nagy feladat, hogy ilyenkor körültekintőbbnek kell lenniük. A járdán át kell engedniük a kerékpárost, a gyalogost. Oda kell figyelni rájuk, még akkor is, ha szabálytalanul közlekedik, mert ha egy baleset következtében a gyalogos és a kerékpáros könnyebben megsérül. Illetve a szülőknek azért el kell magyarázniuk otthon a gyerekeiknek, hogy mire kell otthon figyelniük a közlekedésük során.”

A nyáron egymás után tartják a különböző rendezvényeket és fesztiválokat. Ahhoz, hogy a szórakozás jól sikerüljön fontos betartani pár szabályt.

KARASZ CSABA, rendőr alezredes, vizsgálati osztályvezető: ,,Fiataloknak, főleg a hölgyeknek felhívnám a figyelmét, hogy bontott üveges italt ne fogadjanak el ismeretlen személyektől, például kólát, vagy sörös üveget. Bizonyosodjanak meg arról, hogy azt nem bontották fel és nem csempésztek bele valamilyen tudatmódosító, vagy bármilyen más kábítószert.”

A fesztiválokra általában mindenki viszi a telefonját, hiszen szeretnék megörökíteni a legjobb pillanatokat, valamint ilyenkor általában készpénz és bankkártya is van a kikapcsolódóknál. A rendőr alezredes arra kér mindenkit, hogy értékeiket tartsák maguknál. A táskákat pedig mindig hasuk előtt viseljék, hogy még véletlenül se tudjanak illetéktelenek észrevétlenül belenyúlni. A nyaralni indulókat is óvatosságra inti Karasz Csaba.

KARASZ CSABA, rendőr alezredes, vizsgálati osztályvezető: ,,Nem jó megoldás és nem jó ötlet az, ha közzétesszük akár a facebook oldalon, hogy hova és mikor megyek nyaralni és felhívom a figyelmet arra, hogy egy vagy két hétig az ingatlanom őrzés nélkül marad. Tehát ha valaki külföldre megy nyaralni, vagy Magyarországon belül erre ne hívjuk fel a figyelmet. A fénykép felvételt is ha közzé akarja tenni, ha tanácsolhatnám olyan oldalon tegye meg, ami egy szűk kör számára hozzáférhető, de nem nyílt oldal.”

Természetesen meg lehet osztani a nyaraláson készült képeket, de ezt leginkább azután tegyék miután már otthon vannak. Ha jó kapcsolatban vannak a szomszédokkal, akkor nem árt őket megkérni, hogy távollétük alatt nézzenek rá az ingatlanra és ha bármi szokatlant észlelnek értesítsék a rendőrséget.