Utánpótlás Magyar Kupa ökölvívóverseny

629

Első alkalommal rendezte meg a Magyar Ökölvívó Szövetség az Utánpótlás Magyar Kupa versenyét Tatán. Két korosztályban volt verseny – serdülő és junior –, amelyen 385 fiatal öklöző indult az ország minden részéből. A Ceglédi VSE Ökölvívó Szakosztályát 3 fiatal „korcsoportos elsőéves” képviselte.
Serdülő korosztály
+76 kg (5 induló)
Weller Dániel Emil fiatal versenyző az elődöntőben szenvedett vereséget, így a III. helyen végzett. A versenytapasztalat hiánya nála is meglátszik, de szép teljesítményt nyújtott.
Junior korosztály
52 kg (13 induló)
Király Attilán meglátszott a tapasztalat hiánya, mivel a szorítóban másfajta a boksz, mint edzésen. Vereséget szenvedett és az V. helyen végzett.
Junior lány korosztály
52 kg (9 induló)
Fábián Marija az 50 kg-os nevezés ellenére nem tudta hozni a súlyát, így 52 kg-ban indult. Tudni kell, hogy ebbe a súlycsoportba 54-56 kg-os lányok fogyasztanak és mind két évvel idősebb volt. Annak ellenére, hogy Fábián Marija korábbi évben magyar bajnok volt, most elfáradt és 3-2-es vereséget szenvedett, az V. helyen végzett.