Városfejlesztési estet rendeztek

869

Kerékpártámaszokat helyeznek ki annak az estnek a bevételéből, amit hagyományteremtő céllal rendezett meg a Ceglédi Városfejlesztési Kft. De elismeréseket is átadtak olyan vállalkozóknak, akik sokat tettek a város szépítéséért. A Cegléd Város Fejlesztésért 2015 díjat az Angita Kft tulajdonosa, Tóthné Makács Mártának, a 2016-os évre vonatkozó elismerést Eszes Ferenc vállalkozónak adták át. De különdíjjal is készültek a szervezők, ezt a Városvédő és Szépítő Egyesület elnöke, Kocsis István vehette át.

Először, de biztosan nem utoljára rendezték meg a Városfejlesztési estet. Főként, mivel már az első alkalommal is sikeres volt és sikerült annyi bevételre szert tenni, hogy a kitűzött célt megvalósítsák.

SZEBENI DÁVID ügyvezető Ceglédi Városfejlesztési Kft: „A bevételt – nyilván az önköltség levonása után, hiszen vannak költségek – a megmaradó hasznot, azt nem saját céljaira fordítja a Városfejlesztési Kft, hanem minden évben meghirdetünk egy célt, amire ezt a bevételt fordítjuk. Idén ebből kerékpártámaszokat szeretnénk ebből a pénzből kihelyezni és örömmel mondhatom, hogy anyagilag sikeres volt a rendezvény. Sikerült annyi belépőt eladnunk, hogy ki tudjunk helyezni ebből a pénzből kerékpártámaszokat. Úgyhogy én elégedett vagyok.”

A rendezvényen a polgármester, Takáts László elmondta: öröm látni és hozzájárulni ahhoz, hogy fejlődik a város. Még akkor is, ha sokszor kritika éri emiatt a város vezetését.

TAKÁTS LÁSZLÓ polgármester: „Én azt gondolom, mindenki számára aki ceglédi, vagy aki sűrűn idelátogat, nyilvánvaló hogy hétről hétre tapasztalható a város fejlődése. Ez az egyik legszebb dolog, hiszen alkotni csodálatos dolog és az alkotás sohasem öncélú, hanem mindig valakinek, valakiknek szól. És ilyenkor az embernek bizony az sem esik rosszul, ha bántják, vagy támadják, hiszen ahogy az elmúlt időszakot nézem, mindig azt bántották, támadták, hogy mit fejlesztünk. Köszönjük szépen, hiszen így azt kritizálják, hogy mi történik és nem azt, hogy nem történik semmi. Fejlesztünk, erről beszélnek az emberek, erről beszélünk.”

Az esten átadták a Cegléd Város Fejlesztéséért díjakat is. A 2015-ös évre vonatkozó elismerést az Angita Kft vezetője vehette át. Ez a cég volt ugyanis, aki saját forrásból szépítette a Kossuth tér Kőrösi út felöli sarkán lévő közterületet, Hogy az is szépen illeszkedhessen a Kossuth tér felújításába.  De természetesen most adták át a 2016-ra vonatkozó elismerést is. de persze az idei díjat is átadták. Ezt Eszes Ferenc  vállalkozó vehette át. De nem csak azok munkáját szeretnék elismerni, akik anyagilag járulnak hozzá a város szépítéséhez. Ezért különdíjat vehetett át a Ceglédi Városvédő és Szépítő Egyesület . Az est jó hangulatáról pedig ceglédi művészek is gondoskodtak. Először Kőhalmi Ferenc bűvész varázsolta el a közönség….majd Edit Van Der Burg tette ugyanezt virtuóz fuvolajátékával.