Városi Grundbirkózó Bajnokság

1221

A birkózást szeretnék megkedveltetni a gyerekekkel, ezért Városi Grundbirkózó Bajnokságot rendeztek a Táncsics Iskolában. A versenyre három intézmény: a Szent Kereszt, a Táncsics és a Várkonyi Iskola diákjai neveztek. Összesen 62 fiatal indult, két korosztályban.

Nagy volt a zsivaj ma a Táncsics Mihály Általános Iskola tornatermében. A gyerekek lázasan készültek a grundbirkózó bajnokságra, gyakoroltak, melegítettek, hogy mindenki a legjobb formáját hozza majd éles helyzetben. Ez az első ilyen megmérettetés a városban.

PAPP ATTILA, testnevelő tanár: ,,Célja ennek a versenynek az, hogy megmutassuk a gyerekeknek, hogy a birkózás milyen egyszerű tud lenni. Nyilván a grundbirkózás egy előkészítő sportága a normál birkózásnak, a ma ismert birkózásnak.”

Három intézmény: a Szent Kereszt Katolikus Általános Iskola, a Táncsics Mihály Általános Iskola, valamint a Várkonyi István Általános Iskola diákjai indultak a versenyen.

PAPP ATTILA, testnevelő tanár: ,,Előzetes nevezéseket kértünk be, hogy ne legyen gond az itteni mérlegeléssel ne húzzuk az időt. 62 induló gyűlt össze, két korosztályt hirdettünk egyébként. Első, második osztály és harmadik, negyedik osztály.”

A bajnokság egyébként abonyi mintára épül. Hiszen ott Lőrinczy Attila szervezett hasonló városi megmérettetést, így jött az ötlet, hogy Cegléden is megrendezzék – mondta a szervező. Aki arról is beszélt, hogy a küzdősport milyen jól hat a gyerekek személyiségfejlődésére is.

PAPP ATTILA, testnevelő tanár: ,,Komolyabbak lesznek, céltudatosabbak lesznek, az életben kitartóbbak lesznek.”

De a birkózás által szépen megerősödik izomzatuk és megtanulnak esni is. Az alapos bemelegítés után pedig az éles megmérettetés következett. A legjobbak érmeket kaptak, de senki nem távozott üres kézzel, hiszen minden résztvevő egy emléklapot vehetett át.