Vízhiány volt meghibásodás miatt

1331

A várost megtápláló egyik fővezetéken történt komoly meghibásodás okozott újabb egész város érintő vízhiányt ma hajnalban. A tapasztalatok és a bejelentések alapján úgy tűnik a korai óra miatt nem okozott most olyan sokaknak problémát, mint a legutóbbi meghibásodás. A kora reggeli órára a hibát elhárították a szakemberek. A helyszínre érkezett a Bácsvíz Zrt elnök-vezérigazgatója is.

Hajnali 2 óra 50 perckor érkezett az első hívás a Bácsvíz-hez, hogy vízhiány van. Ezt még 9-10 követte a város különböző pontjairól – mondta el Kurdi Viktor. A Bácsvíz Zrt elnök-vezérigazgatója híradónknak elmondta: akkor még nem volt meg a hiba helye, csak a tényt tudták, csőtörés lehet valahol a hálózatban, amely a teljes vízellátást veszélyezteti.

KURDI VIKTOR elnök-vezérigazgató, Bácsvíz Zrt.: „Éjszaka volt, sötét volt, nagyon kevés információval rendelkeztünk. Aztán végül 5 óra környékén sikerült úgy kizárni a hibás szakaszt és megtalálni a hibahelyet, hogy újra elkezdődhetett a víztoronynak a töltése. Ilyenkor a fő probléma az, hogy ha nagy átmérőjű csőtörés fenáll és a tisztítótelepen rákapcsolják a szivattyúkat és bekapcsolják az összes kutat, ami csak hadra fogható, akkor oda összpontosul a víz és még nagyobb kárt tud okozni, még nagyobb kráter keletkezik. Anyagi károk keletkeznek.”

Ezért ilyenkor, amíg a hibás szakasz kizárása, kiiktatása meg nem történik, addig nem tudnak érdemben a vízellátás érdekében intézkedéseket tenni – mondta a vezérigazgató. A kiszakaszolás viszont 5 óra körül megtörtént, onnantól kezdve tudták tölteni a tornyot, amely 7 óra 30 percre elérte azt a 75 %-os szintet, amit egy reggeli időszakban ideálisnak tartanak a szakemberek.

KURDI VIKTOR elnök-vezérigazgató, Bácsvíz Zrt.: „Kilenc órára sikerült feltárni a hibát és kiderült, hogy egy nagy átmérőjű 300-as azbeszt cement cső kötés melletti hibájáról beszélgetünk. Ez a cső egy rideg anyag, sajnos gyakran törik, ráadásul élettartamuknak a vége felé járnak. Úgy Cegléden is, mint az ország más településein. És ez is előrevetíti azt, hogy egy hálózatrekontsrukciós program keretében kellene ezektől a csövektől megszabadulni, hogy az ilyen jellegű törések és meghibásodások a jövőben elkerülhetőek legyenek.”

Ilyen cső miatt volt a legutóbbi teljes várost érintő vízhiány is. Az azbeszt cement csövek élettartamát egyébként 50-60, a most lehelyezett csövekét 100 évre becsülik a szakemberek.