A boldogság forrásai- Endrei Judit Kocséron

877

Az idős kor szépségeiről is beszélt Endrei Judit Kocséron. Az egykori tévés azt vallja: 50 éves kor felett is bátran bele lehet vágni új dolgokba. Endrei Juditot a Legyünk Kocsér Jó Gazdái nevű civil szervezet látta vendégül. A programra sokan kíváncsiak voltak, volt, aki Újszászról érkezett, hogy meghallgassa az inspiráló előadást.

Mintegy két órás beszélgetésen látták vendégül Kocséron Endrei Juditot. Az egykori tévés a Legyünk Kocsér Jó Gazdái nevű szervezet meghívására érkezett a településre. Endrei Judit mesélt pályaválasztásáról, televíziós évtizedeiről és arról is, mi mindennel foglalkozik 20 éve, mióta felhagyott a tévézéssel. Könyvet írt, és ír, sokat utazik, női egyletek munkáját segíti. Próbálja nőtársait arra buzdítani, hogy legyenek bátrak, építsék önmagukat, iktassanak be énidőket a mindennapokba. Az 50 feletti korosztálynak szóló Korhatártalanul nevet viselő előadásaival saját életszemléletét állítja példaként. Mint vallja: merjünk új dologba vágni és az idősödésnek ne kizárólag a nehézségeit lássuk. Kocséron is úgy fogalmazott: éljük jól az életünket, vállaljunk felelősséget döntéseinkért. Az Endrei Judittal való beszélgetés a Közösségek hete keretében valósult meg. A Legyünk Kocsér Jó Gazdái nevű szervezet ajándéknak szánta anyák napja és a Családok éve alkalmából.