A gimnáziumban is emlékeztek

717

A kommunista diktatúra áldozataira emlékeztek a gimnáziumban is. Dr. Jójárt György tartott előadást a diákoknak, a ,,Téglákba vésett történelem” című kötetéből. A ceglédi fogolytábor történetét feldolgozó könyv a II. világháború végén a Cegléden létesített szovjet tábor foglyainak állít emléket.

Ma Dr. Jójárt György második világháborút idéző könyvének segítségével emlékeztek a Kossuth Lajos Gimnáziumban a kommunista diktatúra áldozataira. Az egykori gimnazistát, nyugalmazott gyermekorvost az igazgató köszöntötte.

GULYÁS ZOLTÁN, igazgató, Kossuth Lajos Gimnázium: ,,Nekem megvan egy élményem a politikáról, doktor úr egy sokkal zavarosabb időszakban élt, amikor még jobban beleszólt a politika. Ha elolvassátok a kuláküldözésről szóló könyvét, akkor megértitek, hogy mire gondolok most itt. A másik, ami miatt felkértük erre az előadásra, az az, hogy első, aki komolyan kutatta a ceglédi fogolytábor történetét.”

A ,,Téglákba vésett történelem” című kötet a ceglédi fogolytábor történetét és téglafalainak feliratait dolgozza fel. A laktanyában 1944 novemberétől 1945 végéig szovjet fogolytábor működött – mondta Dr. Jójárt György.

DR. JÓJÁRT GYÖRGY: ,,Az átlagos magyar ember nagyon keveset tud arról, hogy a második világháború végén és után mi történt a hadifogolytáborokban. Az emberek azt hitték, hogy miután a háború borzalmait túlélték nyugodtan élhetnek és hozzákezdhetnek ahhoz, hogy rendezzék az életüket.”

A 295 oldalas mű 323 darab színes téglafeliratot tartalmaz, valamint elemzéseket, hogy kik és mikor írták és mire utalnak az üzenetek.

DR. JÓJÁRT GYÖRGY: ,,Ezzel az volt a célom, hogy az egyre pusztuló épületben a feliratokat megőrizzem, tehát mentő munka volt. Ezenkívül emléket állítottam a megkínzott és elpusztított embertársainknak.”

Cegléden több mint 200.000. katona és civil járta meg a tábor poklát. Közülük több mint 5000 meghalt.