A Kelet Brass Band nyerte az idei Utcazene Fesztivált

1493

Az ország szinte minden tájáról érkeztek zenekarok, hogy megmutassák zenei tehetségüket a Ceglédi Utcazene Fesztiválon. Idén a közönségdíjat, illetve a Ceglédi Utcazene zenekara díjat a Kelet Brass Band nyerte. De több zenekar is kapott különdíjat, sőt valaki fellépési lehetőséget is nyert. Továbbá a Nemzetközi Jazz Napnak adózva, az öreg gőzös tövében jazz zene fogadta a Ceglédre érkezőket, valamint a kilátogató zenekedvelőket.

Zenétől volt hangos a Rákóczi út a hétvégén, hiszen számos formáció érkezett Ceglédre az Utcazene Fesztiválra. Összesen 13 helyszínen zenélhettek a zenekarok. Szinte mindegyik helyszínen emberek tucatjai gyűltek össze, de volt egy olyan is, ahol mozdulni sem lehetett a tömegtől. A Nyíregyházáról érkező fúvószenekar, a Kelet Brass Band olyan hangulatot csinált az utcán, hogy elnyerte a közönség, illetve az Utcazene zenekara díját is.

KOI GERGŐ, Kelet Brass Band: ,,Most már lassan fél éve így együtt tudunk dolgozni. Elég sok koncertünk van ahhoz képest, hogy milyen fiatal a zenekar. Bálokba, fesztiválokon, különböző pubokban szoktunk játszani. Most pedig nagyon örülünk, hogy itt lehetünk Cegléden és egy kicsit megmondom őszintén, hogy meg is szeretnénk magunkat mérettetni.”

Újraértelmezve a fúvószenekar fogalmát, a Kelet Brass Band 2016 februárjában alakult Nyíregyházán. Az együttes rendszeres szereplője falunapoknak, magyarországi és külföldi fesztiváloknak, rendezvényeknek, klubkoncerteknek. A nyolc főből álló formáció mai modern slágereket és ismert örökzöldeket szólaltat meg rézfúvós hangszereken.

KOI GERGŐ, Kelet Brass Band:,,Nem olyan régen jött be ez stílus Magyarországra, ami Amerikából származik, ott már elég régen elkezdték ezt csinálni. Mi a fúvószenekarozást gondoltuk egy kicsit újra. Gyakorlatilag nem több szólamot fújunk, hanem mind egyet és ezért tisztább a hangzás.”

A zenekarokat nemcsak a közönség, hanem az Intim Torna Illegál is zsűrizte. Fellépési lehetőséget nyert a Ratty Jazz Band és az Éva Presszó. Valamint különdíjat kapott a The Orange Sofa, a Board President és a Drocktors zenekar. A Ceglédi Volkswagen Fesztivál különdíjasa a The Peters & Friends formáció lett. A Nemzetközi Jazz Napnak adózva pedig, az öreg gőzös tövében a Jam Bori Band-et hallhatta a közönség.