A legjobb sportolókat díjazták

1440

Átadták a megye legjobb sportolóinak járó kitüntetéseket ma. Négy kategóriában is vehetett át ceglédi sportoló vagy egyesület díjat. Az év legjobb pest megyei sportolója női utánpótlás kategóriában Őzbas Szofi  lett, az általános iskolai korosztályban harmadik lesz Keszthelyi Luca, az év legjobb Pest megyei csapata felnőtt kategóriában a CEKK csapata lett, a speciális kategóriában pedig a legeredményesebbnek és legjobbnak Velkey Ádámot választotta a közgyűlés.

Pest megye közgyűlése évek óta megrendezi az úgynevezett Sportkarácsonyt, ahol az adott esztendő legeredményesebb versenyzőit, edzőit köszöntik. A díjátadás előtt a közgyűlés elnöke, Szabó István mondott köszönetet a sportolóknak és az edzőknek, akik minden akadályt leküzdve dolgoznak az eredményekért.  Egy héttel ezelőtt, Pest megye éves ünnepségén, a Megyenapon néhány szó esett arról, hogy milyen fontos szerepet játszott Magyarország sikereiben két alapvető tulajdonság.
Két olyan vonás, ami annyira jellemző a magyarokra.   Az egyik az újjászületés képessége, a másik képességünk pedig az építő ember kitartó, türelmes munkája – fogalmazott köszöntőjében a megyei közgyűlés elnöke.

SZABÓ ISTVÁN, elnök, Pest Megye Közgyűlés: „Nézzenek szét e falak között, amit egy közös akarat épített fel a Reformkorban. Itt a bizonyíték arra, hogy milyen nagyszerű kor volt az, amikor az „építő” emberek kezükbe vették a nemzet sorsát; és olyan terveket fogadott el a közösség ebben a teremben, amire a korábban gondolni sem mertek.  És emlékezzünk arra is, hogy ez a kor azért hagyott ránk ilyen nagyszerű örökséget, mert az elődeink nem anyagi erőben, kövekben, és fizikai méretekben mérték az értéket – Hanem az emberben.”

És soha, egyetlen alkalommal nem mondták azt, hogy befejeztem; Csak azt, hogy megtettünk egy újabb lépést – folytatta az elnök.

SZABÓ ISTVÁN, elnök, Pest Megye Közgyűlés: „Bárki, aki a sportban eredményeket ért el, aki éveken keresztül küzdött azért, hogy előbbre lépjen, jól tudja, hogy milyen érzés, minden egyes napra úgy tekinteni, mint egy lehetőségre, hogy megtegyünk egy újabb lépést. És milyen rendkívüli, különleges teljesítmény, ha valaki ilyen emberek között is képes arra, hogy a legjobb legyen. Az ilyen emberek változtatják meg a világot.”

Ezért döntött úgy Pest Megye Közgyűlése, hogy 2017-ben Pest Megye Díszpolgárrá választ egy olyan embert, aki sportban elért sikereivel, emberségével és kitartó munkájával a legjobbak között is a legjobb volt. Ezért döntött úgy, minden vita és kérdés nélkül valamennyi képviselő, hogy Pest Megye Díszpolgára Cseh László, olimpikon és világbajnok sportoló. Ma viszont a megye többi kiváló sportolóját is díjazták. Az év legjobb pest megyei sportolója női utánpótlás kategóriában Őzbas Szofi  lett, az általános iskolai korosztályban harmadik lesz Keszthelyi Luca, az év legjobb Pest megyei csapata felnőtt kategóriában a CEKK csapata lett, a speciális kategóriában pedig a legeredményesebbnek és legjobbnak Velkey Ádámot választotta a közgyűlés.