A város legrégebbi kórusa lépett fel a Katolikus Templomban

1483

A város legrégebbi kórusa lépett fel tegnap a Katolikus Templomban. A Reformáció Hetének második napján Szecsődi Péter plébános és a Sztárai Mihály Református Vegyeskar várta az érdeklődőket.  Az ünnepségsorozat minden napjára más fellépőket hívtak meg a szervezők.

A Reformáció Hetén tegnap a Katolikus Templomban ünnepeltek együtt az emberek. Szecsődi Péter úgy fogalmazott: Jézus Krisztus azért jött, hogy helyreállítsa Isten és ember között, valamint ember és ember között a harmóniát.

SZECSŐDI PÉTER, plébános: ,,Náció, megújulás az újraformálás az eredeti mintára való ráformálódás ez a hívő embernek állandó kötelessége. Naponként rá kell formálódnunk Krisztusra és rá kell formálódni közösségileg a Szentháromságra, ahogyan itt Jézus mondja.”

A harmónia forrása a Szentháromság, a három isteni személy az Atya, a fiú és a Szentlélek – folytatta.

SZECSŐDI PÉTER, plébános: ,,A héten a reformáció hete van, akkor azt hiszem, hogy mindegyikünknek meg kell vizsgálni a lelkiismeretét, hogy mire formálódunk. Mindig formálódunk, csak nem mindegy, hogy milyen mintában formálódunk. Hogy magunkat formáljuk-e, a saját elképzelésünk alapján, vagy pedig a Szentléleknek adjuk át ezt a formáló erőt, illetve az irányítást.”

Tegnap a Sztárai Mihály Református Vegyeskar adott ünnepi koncertet. A város legrégebbi kórusának sok neves zeneszerző írt műveket, például Kodály Zoltán, Ádám Jenő, Gárdonyi Zoltán és Berkesi Sándor. A vegyeskar majd’ 70 év alatt több mint 100 kórusművet énekelt el, nemcsak Cegléden és a környező településeken, hanem az ország szinte minden táján, sőt felléptek már a határon túl. Az énekkar létszáma 30-40 fő között mozog, tagjai elsősorban reformátusok, de vannak katolikus, evangélikus és baptista énekesek is.