Adventi találkozót tartottak a városvédők

1101

Adventi beszélgetéssel zárta az évet a Városvédő és Szépítő Egyesület. A hangulatos ünnepségen a meghívott vendégekkel együtt emlékeztek vissza a szervezet ez évi munkájára. Valamint a jövő évi tervekről is egyeztettek, hiszen az egyesület hamarosan 30. születésnapját ünnepli.

Eredményes évet zárt a Városvédő és Szépítő Egyesület – mondta az elnök, Kocsis István.

KOCSIS ISTVÁN, elnök, Városvédő és Szépítő Egyesület: ,,Több olyan rendezvényünket sikerült összehozni, megtartani, amit korábban nem. Kiemelkedően jól sikerült a sümegi és a ceglédi gyerekeknek a itteni városvédő táborozása. De hogy miért sikeres az évünk, hát többek között azért, amit látunk itt, hogy mennyien gyülekeznek.”

Továbbá idén egy különleges elismerést is kapott az egyesület. A Városfejlesztési esten különdíjjal jutalmazták őket Cegléd fejlesztéséért.

KOCSIS ISTVÁN, elnök, Városvédő és Szépítő Egyesület: ,,Ez a szeretet ünnepe, felidézzük most a karácsonyi szokásokat, ezenkívül lesz kultúrműsor, lesz anekdotázás, tombola, újabb kultúrműsor. Addig maradunk, amíg az asztalról el nem fogy minden. Ezen felül gyűjtünk családoknak, tartós élelmiszereket is hoztak a tagjaink.”

Ilyenkor mindenki szívében ott van a remény és a boldogság lángja – folytatta az egyesület elnöke.

KOCSIS ISTVÁN, elnök, Városvédő és Szépítő Egyesület: ,,Teljesen mindegy mi a világnézete, hány éves, ez a szeretet, a család, az év legszebb ünnepének tartjuk.”

A 2017-es év különleges lesz a városvédők számára, hiszen az egyesület jövőre ünnepli fennállásának a 30. évfordulóját.