Agrárfórumot tartottak Cegléden

846

A Vidékfejlesztési programba benyújtott pályázatok mintegy 94%-nál már lekötötték a forrásokat – mondta Kis Miklós Zsolt államtitkár egy tegnap tartott agrárfórumon. Ez olyan támogatói hátteret biztosít a kis és közepes családi gazdaságoknak, mellyel elindulhat fejlődésük.

Gazdák töltötték meg tegnap a Kossuth Művelődési Központ Kamaratermét, agrárfórumra várták a szakembereket. A Vidékfejlesztési program mintegy 1300 milliárd forintjáról hozott döntést a kormány az elmúlt hetekben– mondta Kis Miklós Zsolt államtitkár.

KIS MIKLÓS ZSOLT, Agrár- vidékfejlesztésért felelős államtitkár: ,,Ezzel a jó hírrel jöttem a mai fórum látogatóihoz is, hogy ezek a döntések megszülettek. A pályázatok több mint 94%-nál már a forrás lekötés is megtörtént. Mind az állattenyésztés, mind a kertészet, mind az élelmiszeripar, mind a kistelepülési önkormányzatok különböző fejlesztésénél sikerült döntéseket hoznunk és olyan támogatói háttereket biztosítanunk, amivel ezek a kis és közepes családi gazdaságok a következő időszakokban azt gondolom, hogy komoly fejlődésnek fognak indulni.”

A megvalósult beruházások hatását – legyen szó élelmiszeriparról, mezőgazdaságról – érdemben érezhetik majd a magyar vidéken – hangsúlyozta az államtitkár. A fórumon részt vett Velkei József is. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Pest megyei és Fővárosi Szervezetének elnöke úgy fogalmazott: új választás után vagyunk, új célokkal, de a régi reményekkel.

VELKEI JÓZSEF, elnök, NAK Pest megyei és Fővárosi Szervezet: ,,Én úgy gondolom, mivel az előző ciklus volt az első ebben a formában ennek a kamarának az életében, az ott még idő híján végre nem hajtott feladatokat szeretnénk megvalósítani és egy olyan szakmai közösséget létrehozni, ami által a kamara a tagjai tevékenységét segítse. Ezt szeretnénk mi megvalósítani azzal, hogy megalakítjuk a települési agrárgazdasági bizottságokat.”

Ezt úgy szeretnék megvalósítani, hogy települési agrárgazdasági bizottságokat alakítanak. Velkei József beszélt a falugazdász hálózatról is, melynek az a feladata, hogy segítse a termelőket hozzájutni az őket megillető támogatásokhoz. De a mezőgazdaság idei kilátásaira is kitért.

VELKEI JÓZSEF, elnök, NAK Pest megyei és Fővárosi Szervezet: ,,Most egy olyan esztendő kezdetén vagyunk, ahol egy rettentő csapadékos telet hagyunk magunk után, most a belvízzel kell foglalkozni egy összehangolt szakmai munkára van szükség. A magasabban fekvő helyeken már lehet tevékenységet folytatni, vetni, talajt előkészíteni, a mélyebb fekvésű helyeken állnak a vizek és ez problémát okoz. Ezt kellene úgy megoldani, hogy amikor szükség lenne rá ez a víz itt legyen és ne okozzon problémát.”

A kamara sikeresen pályázott egy jégkár elhárító rendszerre, mellyel a remények szerint sokkal kevesebb jégkár fog bekövetkezni idén. A fórumon Földi László országgyűlési képviselő is köszöntötte a résztvevőket.