Asztalokat, ütőket, labdákat kapott az iskola

933

Öt ping-pong asztalt, több mint ezer labdát, ütőket és adogató gépet is kapott a Katolikus Általános Iskola. Az intézmény a „Sport legyen a Tiéd” program keretében, az EMMI és a diáksport szövetség jóvoltából juthatott hozzá az eszközökhöz. Az iskolában már nagy hagyománya van az asztalitenisz oktatásnak. Több mint 10 éve annak, hogy a legkisebbek rendszeresen ismerkedhetnek a sport alapjaival.

A Magyar Diáksport Szövetség az EMMI Sportért Felelős Államtitkárságának támogatásával indította útjára „A Sport Legyen a Tied!” programot, amelynek fő célja, hogy növelje a sportágak utánpótlásbázisát. Tavaly Csemőbe és Tápiószőlősre kerültek asztalitenisz oktatáshoz szükséges sporteszközök, most pedig Ceglédre. Ez pedig nagyban segítheti a helyi asztalitenisz utánpótlás képzést.

GERGYE ZOLTÁN szakosztályvezető, edző: „Ez közel másfél millió forint értékben van itt. Ez 5 asztalt jelent,egy adogatógépet illetve 1500 labdát és majd 50 ütőt jelent. Ez egy olyan komplett csomag, amivel egy osztály már tud rendes iskolai asztalitenisz órákat tartani. Ez a Legyen a sport tiéd program keretében valósul meg. Más sportágban is van ilyen, de csak az asztalitenisz szövetség tudott elérni ilyen mennyiséget.”

Az eszközöket ma a diáksport szövetség képviseletében Horváth Dániel adta át az iskolának és persze a gyerekeknek, akiket természetesen továbbra sem hagy magára az asztalitenisz szakosztály sem.

GERGYE ZOLTÁN szakosztályvezető, edző: „Folyamatosan foglalkozunk velük, a Szent Kereszt Katolikus Iskolával van egyébként a legrégebbi ilyen kapcsolatunk. Több mint 10 éve tartunk nekik rendszeresen pingpong órákat és szerénytelenség nélkül mondhatom, hogy a mi kezdeményezésünkre indult el az egész mozgalom és az itt lévő gyerekeknek sem új a sportág, hiszen ők elsőben, másodikban jártak már hozzánk és gyakorlatilag az alapokkal már tisztában vannak.”

Ezt pedig meg is mutathatták, hiszen két kiváló utánpótlás korú, az asztaliteniszt már versenyszerűen űző fiatal bemutatója után maguk is kipróbálhatták az új asztalokat, az új ütőket, labdákat és persze az adogatógépet is.