Átadták a felújított sportöltözőt Törtelen

1317

Ünnepélyesen átadták a törteli labdarúgó csapat felújított és kibővített sportöltözőit. Most már birtokba vehetik a hazai és vendég focisták is a mintegy 161 négyzetméter területű öltözőket. A felújított épületet meg is szentelték az ünnepségen.

Tágas öltözőhelyiségek, zárható szekrények, szépen kialakított vizesblokkok és akadálymentesített illemhelyiségek  – ünnepélyesen is átadták az egyrészt TAO-s támogatásból felújított és kibővített törteli sportöltöző épületét.

GODÓ TIBOR, polgármester: ,,Nagy örömmel állhatunk itt és köszönöm szépen a képviselő-testületnek azt a támogatást, amit biztosítottak. Mintegy 161 négyzetméteres öltözőt tudunk átadni ma a sportolóknak. Így megfelelő körülmények között tudnak sportolni, készülni a versenyekre. Úgy gondolom, hogy ez példaértékű, ami nagyon fontos, hogy azok a sportolók, akiket kineveltünk azok is visszatérnek, hogy jól érezzük magukat.”

Nemcsak a felújított öltözőnek örülnek, hanem annak is, hogy évekkel ezelőtt megújulhatott a nézőtér és a pályák is, ahová automata öntözőberendezést is szereltek. Az ünnepélyes átadóra a meghívást nagy örömmel fogadta a PMLSZ igazgatója Benkő Tamás is.

BENKŐ TAMÁS, igazgató, PMLSZ: ,,Azt gondolom, hogy a 2010-ben hivatalba lépett kormány hosszú, több évtizedes adósságot törlesztett, mind a korábbi sportvezetések után. Hiszen azok a létesítmények, amelyek megújulnak, az utóbbi időszakban azok már igen csak sok kívánni valót hagytak maguk után. Nem volt elvárható, hogy a gyerekek olyan létszámban vegyék igénybe és megelégedéssel használják ezeket a létesítmények, hiszen azok rendkívül rossz állapotban voltak.”

Az ilyen sportlétesítmények átadása a mai világban kulcskérdés – fogalmazott Földi László országgyűlési képviselő.

FÖLDI LÁSZLÓ, országgyűlési képviselő: ,,Mindnyájan tudják, hogy mennyi kritika éri, érte a kormány, effajta tevékenységét. De meggyőződésem, hogy ezek a pénzek, amelyek akár pályaépítésre, vagy egyáltalán a normális körülmények kialakítására fordítódik az busásan megtérül. Mert nem mindegy az, hogy a gyerekeinket milyen körülmények között akarjuk sportoltatni.”

Az ünnepségen elismeréseket adtak át azoknak, akik oroszlánrészt vállaltak a fejlesztések megvalósításában. Továbbá leleplezték Dirner László alkotását is. Az épületet megszentelték, majd Benkő Tamás, Földi László, Godó Tibor és Gyapjas László átvágta a nemzeti színű szalagot, ezzel hivatalosan is átadták az épületet a sportolóknak.