Az óvodásokat várják a Várkonyi iskolában

1254

Idén is játékos foglalkozásokra várja az óvodásokat a Várkonyi István Általános Iskola. A leendő első osztályosok így megismerkedhetnek a tanító nénikkel és persze a pedagógusok is a kicsikkel. A csütörtökönként tartott programok minden alkalommal egy témára, egy későbbi tantárgyra fókuszálnak. Tegnap az olvasással ismerkedtek a gyerekek.

Kicsik töltötték meg tegnap a Várkonyi István Általános Iskola termeit. Nem véletlen hiszen hat héten keresztül különböző játékos, előkészítő foglalkozásokon vehetnek részt a város óvodásai az intézményben. A Csengőszó programot már évek óta nagy siker övezi.

BÖGÖS ISTVÁN, igazgató, Várkonyi István Általános Iskola: ,,A célja az, hogy megismerjük a gyerekeket, a gyerekek pedig ismerjék meg az iskolai közeget, lássák a tanító néniket, készüljenek egy kicsit az iskolai életre. Most legalább akkora izgalommal jöttek, mintha tanítás lenne és ennek örülünk, hogy úgy tűnik, hogy várják az iskolát nagyon.”

Évről évre mintegy száz szülő és gyermekeik vesznek részt a programon. Tegnap az olvasással ismerkedhettek a kicsik, persze játékos formában.

BÖGÖS ISTVÁN, igazgató, Várkonyi István Általános Iskola: ,,Játék van, játékos keretek között színeznek, énekelnek, lesz idegen nyelvi foglalkozás is, ahol megismerkedhetnek azzal, hogy mit fognak csinálni. Nagyon szeretik, élvezik a gyerekek.”

De ezen kívül még lesz kézműves foglalkozás, matematika, környezetismeret. Az utolsó foglalkozást pedig a Rákóczi úti épületben tartják, ahol egy mozgásos programra várják a gyerekeket. Az iskola pedagógusainak célja, hogy a kicsik meglévő képességeire alapozva minél hatékonyabban fejlesszék készségeiket, személyiségüket. A tanítók kiemelt figyelmet fordítanak a változatos tanítási módszerek alkalmazására, figyelembe véve a diákok eltérő képességeit – mondta az igazgató. Az intézményben több évtizedes múltra tekint vissza a matematika és az idegen nyelv emelt szintű oktatása. Bár a Csengőszó program már elindult, de még csatlakozhatnak a gyerekek. A következő foglalkozás február 15-én lesz 17 órától, akkor a környezetismerettel ismerkedhetnek majd a kicsik.