Báloztak a vadászok

1309

A Gerje-menti vadásztársaságok részvételével tartottak vadászbált a hétvégén. Majd 200-an vettek részt a zenés esten. Pilis, Albertirsa, Törtel, Ceglédbercel, Cegléd, Pusztavacs vadászai és a települések vezetői, valamint minden vadászesemény elmaradhatatlan szereplői, a Pipacs Vadászkürt egyesület tagjai ünnepeltek együtt.

A Pipacs Kürtegyüttes nyitotta idén is a Vadászok bálját.  Az az egyesület, amelynek egyenruháját most a szövetség elnöksége is magára öltötte. Ezzel is kifejezve, mennyire büszkék rájuk és arra, hogy a vadászkürt egyesület lesz az első nemzeti kürtegyüttes felkészítő verseny házigazdája. Az esten a szövetsége elnöke azonban nem csak nekik, minden résztvevőnek, tagnak, támogatónak köszönetet mondott. Az est azért is kiemelt esemény, mert végre van idő egy kicsit pihenni, szórakozni. Hiszen feladat – most a vadászidény közepén – van bőven.

FEHÉR SÁNDOR elnök Gerje-menti Vadászok és Vadásztársaságok Szövetsége: „Elmondható, hogy térségünkben is a nagyvad állomány gyarapodik, úgyhogy a vadászoknak van feladata bőven. A vadgazdálkodásban rengeteg teendő van, hogy a vad és az élőhelyek között az összhang megmaradhasson. Úgyhogy ténylegesen időt kellett szakítani mindenkinek arra, hogy kikapcsolódni is tudjon.”

A tavaszias január egyébként a vadászok munkáját is nagyban meghatározta. Ami a vadaknak öröm volt, nekik plusz feladat. A vadak ugyanis sokkal könnyebben találnak takarmányt és búvóhelyet. A vadászoknak viszont nehezebb kijutni a helyszínre és megtalálni a vadat. De így a jó – mondta az elnök – legyen az állatoknak könnyebb inkább ez az időszak. A vadászok számára is könnyebb időszak jöhet, legalábbis ami a tervezést és gazdálkodást illeti.

FEHÉR SÁNDOR elnök: „Az idei évtől kezdődően minden vadásztársaság egy 20 éves időtávlatban tud gondolkozni, ez mindenképpen  a stabilitás irányába mozdította el a helyzetet és ehhez az anyagiak megteremtése, remélhetőleg –  20 éves befektetésben gondolkodva – megoldható feleadat, tehát azt gondolom,, hogy stabil a helyzete a vadásztársaságoknak.”

Az esten ezekről azonban kevesebb szó esett, hiszen most a szórakozásé és a kikapcsolódásé volt a főszerep.