Biciklit adományozott egy kislánynak az MSZP Helyi Szervezete

912

Biciklit adományozott az MSZP Helyi Szervezete egy kislánynak. A kerékpár még az előző heti adománygyűjtésből maradt. Pamela anyukája akkor elmondta, hogy gyermekének már régi vágya a bicikli, még sosem volt neki.

Az autóból piros csomagolással került elő az az ajándék bicikli, amit az egyik szerény körülmények között élő család kislányának adományozott az MSZP Helyi Szervezete. Nagy volt az öröm, hiszen Pamelának még eddig soha nem volt biciklije.

JÓNÁS VANDA PAMELA: ,,Volt-e már bringád? – Nem. Soha, semmilyen? Soha.”

Az MSZP Helyi Szervezete még a múlt héten tartott jótékonysági délutánt, ahol gyerekeket és családokat ajándékoztak meg. Gyűjtést is szerveztek, ahol sok ruha és egyéb adomány is összegyűlt.

HORVÁTH TIBORNÉ, MSZP Nőtagozat: ,,A múlt heti gyűjtésünkből maradt ez a bicikli, illetve neki szántuk kifejezetten. Múlt héten 50 gyermeknek és 15 családnak mi már adtunk karácsonyi ajándékot, de ezt még mindenképp el szerettük volna hozni ide a Pamelának, mert azt tudtuk meg édesanyjától, hogy már nagyon régóta vár már egy szép biciklire. Ez is egy felajánlás és akkor a legjobb helyre hoztuk. Úgy hogy ezzel most majdnem vége az akciónknak, de valószínű néhány karácsonyfát is tudunk majd adni néhány családnak.”

Pamela karácsonyát így tették szebbé, de mint mondták mindig szívesen segítenek erejükhöz mérten az őket megkeresőknek.