Borsmustra az Öregszőlőben

1232

Bormustrát tartottak az Öregszőlőben. A találkozó célja nem elsődlegesen a verseny, hanem egymás borinak megismerése. Az öregszőlői kistermelők mellett most is részt vett az esemény több profi borász is. Ők azonban csak az értékelésben vettek részt.

15 alkalommal rendezték meg az Öregszőlői bormustrát. Igazából egy év kihagyás után. Tavaly elmaradt az esemény, de – ahogy a szervező borász, Fekete György fogalmazott – már rögtön reklamáltak a hobbiborászok. Így idén újra megrendezték az eseményt, ismét csak olyan borászok számára, akik nem pincészettel rendelkeznek, csak némi szőlővel és szívesen készítenek bort.

FEKETE GYÖRGY szervező: „Ők csak hobbi borászok, kis szőlővel. 20-30 vagy 100 tőkével. Ez egy baráti kör inkább. És ilyenkor egymás borát kóstolgatjuk, mustráljuk, beszélgetünk, persze a borokat  pontozzuk is. Nem lepontozzuk, pontozzuk. Megdicsérjük”

20 fajta bor érkezett a mostani megmérettetésre. Ezeket 30 vendég bírálta és döntötte el, melyik milyen minősítést kapjon. Hiszen valójában ez a tétje az eseménynek.

FEKETE GYÖRGY szervező:  „Tét az mindig van. A büszkeség, hogy az én borom arany vagy ezüstérmes lett. És persze utána a legjobbhoz járunk állandóan kóstolni. Jobban jár, akinek rossz bora van, mert azt nem isszuk meg.”

 A mustrára elfogadta a meghívást Polgár Zoltán, a Paksi Sárgödör téri Présháztulajdonosok Egyesületének alelnöke is. Ő – sok versennyel a háta mögött – azt is elmondta a vendégeknek, hogyan alakul ki a végeredmény és mire kell figyelniük.

A  versenyen egyébként az is látható, érezhető és ízlelhető volt, hogy egyre jobbak a felkínált borok. Mindig a legjobb, legszebb, legízesebb borokat hozzák el a hobbiborászok.