Cegléden szólt a fesztivál

635

Újabb rendezvénnyel ünnepelte a város a reformáció 500. évfordulóját. Most a Református Általános iskola udvarába, a Református templomkertbe és a Kazinczy utcába várták a családokat.

 A korábbi beszélgetéssorozat után most újabb eseménnyel emlékezhetett a város arra, hogy Luther Márton 500 évvel ezelőtt függesztette ki a Wittenbergi vártemplom kapujára 95 tézisét. Az évforduló ceglédi megünneplésére szerveződött emlékbizottság most újabb programmal várta és most a családokat. 1517 méteres futással, majd rendhagyó istentisztelettel kezdődött a program, melyre elsősorban a protestáns felekezetek lelkészei vitték el gondolataikat. De az esemény valóban ökumenikus lett, hiszen együtt ünnepeltek a keresztény felekezetek. A számos kikapcsolódási lehetőség mellett koncertek is várták – elsősorban a gyerekeket. Így interaktív koncerted adott a Palmetta zenekar és a Kiskalász zenekar is. A késő délutánig tartó fesztivált főzőverseny is színesítette. Sörös ételeket várt a zsűri. Sörös, hisz ez volt Luther Márton kedvelt itala. A gyerekek pedig egész nap élvezhették a kézműves programokat, ugráló várat, de még lóra is pattanhattak, ha úgy tartotta kedvük.