Ceglédi diákok is részt vettek a ,,Kirajzáson”

971

A Táncsics iskola diákjai is részt vettek a dunai hajózási szezon nyitásán, az úgynevezett kirajzáson. Mintegy harminc vízi jármű kihajózásával kezdődött az idény. A járműveken majd’ ezer hátrányos helyzetű gyerek is utazott.

Évente több mint 2 millió ember veszi igénybe a különböző vízi szolgáltatásokat – hangzott el a dunai hajózási szezon nyitásán, melyen részt vett a Táncsics iskola néhány diákja és az intézmény igazgatója is.

RIMÓCZI GÁBOR, igazgató, Táncsics Mihály Általános Iskola: ,,Meghívást kaptunk a Magyar Hajózási Országos Szövetségtől egy nagyon szép nap eltöltésére. Tulajdonképpen a kirajzásról van szó, amikor 27 hajó egyszerre indul el a kikötőkből. Tesznek egy sétahajókázást és utána különböző programokkal a gyerekeket lehet úgymond itt tartani, illetve különböző előadásokat lehet meghallgatni.”

A fővárosban tegnap mintegy 30 hajóval kezdődött az úgynevezett kirajzás. A vízi járműveken hajózás történeti kiállítást is láthattak az érdeklődők. A kirajzáson majd’ 1000 hátrányos helyzetű fiatal vett részt.