Ceglédi Gigasztár – kilencedszer

1022

Ceglédi fiatal, Kiss Attila Andor nyerte a Ceglédi Gigasztár elnevezésű énekversenyt. A megmérettetést már kilencedik alkalommal rendezték meg és újra csak az ország minden pontjáról érkeztek tehetséges fiatalok. Két kategóriában mérték össze énektudásukat.

Néhány héttel ezelőtt az elődöntőben derült ki, kik lesznek azok akik újra zsűri elé állhatnak. A döntőben már nem csak szóló produkcióval, de duettel is készülniük kellett az énekeseknek. Sok ceglédi versenyző mellett az ország számos pontjáról érkeztek tehetséges énekesek. Végül mindenki ajándékkal, elismerésekkel, különdíjakkal térhetett haza, de a legjobbakat is kiválasztotta a Gergely Róbert elnökletével értékelő zsűri. A legjobb Duett díjat megosztva vehette át Tibor Lingura és Nagy Ágnes. Mindketten testvérükkel léptek színpadra. A kicsik között a legjobb duett díjat Orgován Dorina érdemelte ki, ő Szeleczki Ádámmal énekelt. A Ceglédi Gigasztár Ifjú Reménysége: Bähr Szófia lett. A v verseny abszolút győztese, a Ceglédi Gigasztár cím új viselője pedig Kiss Attila Andor.