Egy meccs, négy pont

588

Az Országos Gyermek Bajnokság III. osztályába sorolt Ceglédi Kék Cápák U14-es csapata szombaton, Mogyoródon kezdte bajnoki sorozatát. A tavalyi lebonyolításhoz hasonlóan idén is két mérkőzést kell játszani egy játéknapon, de a Cápák most egy győztes meccsel négy pontot is szereztek, ugyanis egyik ellenfelük, az Abony nem jelent meg a csarnokban, az eredményt így 10-0-s gólkülönbséggel a vétlen csapat javára írják majd. A másik meccsükön a minden évben erős Tápiószelét most könnyed játékkal győzte le a Cegléd, így veretlenül állnak a bajnoki tabellán.
Leány kézilabda, Országos Gyermek Bajnokság, III. osztály
Euronovex USE – Ceglédi Kék Cápák 8-21 (4-11)
Mogyoród, 50 néző, vezette Csuka, Pellet.
Cegléd: Semetka Gréta (kapus), Kökény Hanna 7, Imregi Boglárka 5, Pető Luca 3, Fehér Dorina 2, Takó Emese 2 (1), Kelemen Réka 1, Kádár Kata 1, Tóth Fruzsina, Pintér Zsófi, Kapusi Annamária, Vágány Noémi, Omelka P. Kíra.
Kiállítás 6, ill. 12 perc
Hétméteres 2/2, ill. 1/1
Spolmin Roberta edző: A mai első ellenfelünk nem jött el a fordulóra, így a következő mérkőzésre egy egymás elleni játékkal tudtunk hangolódni. Ez úgy tűnik, jól sikerült, hiszen az Euronovex USE ellen jól kezdtük a találkozót. A jól működő védekezés mellé kiváló kapusteljesítmény társult, így kevés gólon tudtuk tartani az ellenfelet. A támadást illetően rendezett védelem ellen is voltak jó megoldásaink, emellett pedig könnyű gólokat is tudtunk szerezni. Még sok munka van előttünk, de összességében nagyon ügyesek voltak a lányok, gratulálok a teljesítményükhöz!