Elhunyt Dr. Réti Miklós

1381

Elhunyt Dr. Réti Miklós, nyugalmazott szemész főorvos, Cegléd – rendszerváltást követő – első szabadon választott országgyűlési képviselője, Cegléd Város díszpolgára. Dr. Réti Miklós Cegléden született polgári család gyermekeként. Általános és középiskolai tanulmányait Cegléden végezte, majd a Debreceni Orvostudományi Egyetemen szerzett diplomát.  Az egyetem befejezése után Komárom megyében dolgozott körzeti orvosként, majd Cegléden, a kórházban folytatta pályafutását, ezt követően két évig Békési Rendelőintézet Szemészeti szakrendelését vezette.

1986 áprilisától lett a ceglédi kórház szemészeti osztályának osztályvezető főorvosa. A magas szintű szakmai és vezetői munka mellett dr. Réti Miklós közéleti tevékenysége is egyre szélesebb teret öltött. 1990-ben az első demokratikus szabad választásokon országgyűlési képviselőnek választották. Négy éven át a Pest Megyei Közgyűlés társadalmi alelnökeként a megye egészségügyi intézményeinek felügyeletét látta el. Ebben a ciklusban adták át a kórházi gyógyszertár és laboratórium új épületét és kezdte meg működését a Művese Állomás. A  kórház vezetése mindig számíthatott dr. Réti Miklós segítségére. Dr. Réti Miklós 73 éves volt.