Elhunyt Kökény István (1937 – 2019)

613

Életének 82. évében, rövid betegség után elhunyt Kökény István, a CVSE egykori kiváló labdarúgója, majd később edzője.
Az 1950-es években, a magyar labdarúgósport aranykorában kötelezte el magát a sportággal és az Elekes József edző nevével fémjelzett utánpótlás-generáció kiemelkedő képességű egyénisége volt. Kökény István fiatalon lett a CVSE NB II-es csapatának csatára, közben hét alkalommal tagja a magyar ifjúsági válogatottnak is, többször az aranycsapat találkozóinak előmérkőzésein. Tehetségére hamar felfigyeltek az első osztályú klubok is. Ennek nyomán 1962 és 1964 között a Szeged NB I-es együttesének volt a jobbszélsője. A CVSE-től vonult vissza az aktív játéktól, majd rövid ideig edzőként tevékenykedett a CVSE utánpótláscsapatainál. Kökény István civil pályafutása idején végig a MÁV alkalmazásában állt, ahonnan a ceglédi állomásfőnök kereskedelmi-helyetteseként 1997-ben vonult nyugdíjba.

(Magyar László)