Előkészületek a földeken

1327

Hiába a szokatlanul szeszélyes időjárás, a gazdák elkezdték a földeken a munkákat, hiszen a márciusi előkészületek megalapozzák az egész évet termény minőség szempontjából. Az Ugyerban gazdálkodó fiatal termelő, Osgyáni Attila és családja is nekilátott a talajelőkészítésnek. Sőt a fólia alatt már most nagyon szépek a kora tavaszi zöldségek.

Saláták, cékla, káposzta, újhagyma fűszerek – szép és egészséges terményeknek ad otthont az egyik ugyeri körzetben tevékenykedő fiatal gazda fóliasátra. Bár most az időjárás most nem éppen tavaszi és fagyokat is jósolnak az elkövetkező napokra, már most fontos elkezdeni a talajmunkákat – mondta Osgyáni Attila.

OSGYÁNI ATTILA: ,,Igazából a tavaszi előkészület a legfontosabb az egész évre, ez megalapozza az egész évet a termény szempontjából. Fontos, hogy a földet úgy előkészítsük, hogy az megfelelő magágyat képezzen. Fel kell lazítani, amit általában traktorral, kapával, ásóval szoktunk csinálni. Attól függ, hogy mekkora a terület.”

Alapos és körültekintő munkát igényel a tavaszi előkészület. A téli vetéseknek pedig már most látszik az eredménye. Az újhagyma, káposzta és a különböző fűszernövények jól bírják a fagyokat, így áttelelnek.

OSGYÁNI ATTILA: ,,Ezek még a télen el lettek vetve és a saláta az, ami most kel lényegében, de a retek, a répa, amiket most vetünk. A saláta, zöldborsó pedig nemsokára megy ki, talán már a jövőhéten elültetem a szabad földbe. Az bírja a hideget, ezek hidegtűrő növények.”

A fólia alatt kézzel dolgoznak, kint a szabad földön pedig traktorral. Attila megmutatta stábunknak a kinti munkafolyamatokat is. A fiatal gazda terményei egyébként azért különlegesek, mert teljesen vegyszermentesen termeli őket. Így több vele a munka, de megéri, hiszen teljesen más, mint azok a növények, amiket vegyszereznek – hangsúlyozta.

OSGYÁNI ATTILA: ,,Leginkább az ízében, meg a hatóanyag az, ami egy növénynél, salátánál, jóval egészségesebb, főleg kisgyermekes családoknál, sportolóknál, meg az átlagembereknél, azt gondolom mindenkinek olyat kéne enni, amit saját maga termeszt otthon.”

A terményeket a piacon árulják, de házhoz is szállítják őket. Attila folyamatosan tartja a kapcsolatot az éttermekkel és a vásárlókkal, így számolja ki, hogy mennyi zöldségre lesz majd szükség.