Előzetesben a bántalmazó

1245

Előzetes letartóztatásba került az a 46 éves férfi, aki ellen garázdaság és testi sértés kísérletének gyanúja miatt folytat eljárást a Ceglédi Rendőrkapitányság. N. József március 19-én a délelőtti órákban egy ceglédi parkolóban ment oda a sértetthez, akitől pénzt akart kérni. Miután a férfi mondta, hogy nincs nála pénz, vitatkozni kezdtek.

A sértett ekkor a kerékpárjához ment és el akart hajtani a helyszínről. A gyanúsított azonban levette a kerékpár csomagtartóján lévő metszőollót és azzal többször megütötte a férfit, aki a földre esett. A helyszínre érkező járőrök N. Józsefet elfogták, előállították, majd a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki és bűnügyi őrizetbe vették. A bíróság március 21-én elrendelte előzetes letartóztatását.