Fasori munkálatok zajlanak a városban

890

A város több pontján zajlanak a fasori munkálatok. A szakemberek gallyaznak, ifjítanak, hajtást válogatnak. A munka a tervek szerint csütörtökig befejeződik. Addig kérik a közlekedőket, hogy fokozott figyelemmel járják az utcákat.

A városban a munkálatok miatt több útszakaszt lezárnak teljesen, vagy szakaszosan, ahogy a munka kívánja.

HERVAI GERGŐ főkertész, Várvag Kft: ,,Zajlanak a fasori munkálatok már több, mint egy hete. A városban több ponton vannak olyan részek, ahol félpályás útlezárást kellett véghezvinni, például itt a Teleki utcában is a parkoló sávot kellett szakaszosan lezárni. A Kazinczy utcát kellett több ízben lezárni, mert sok fát megifjítunk ott is. Valamint a holnapi nap folyamán a volt Profi előtt a Kossuth Ferenc utcán félpályás lezárás.”

Elöregedett, balesetveszélyes fák, a járdák, parkolók betonját felpúposító gyökerek miatt évről évre szükség van a fasori munkálatokra – hangsúlyozta a főkertész.

HERVAI GERGŐ főkertész, Várvag Kft: ,,Fasori munkák alatt azt értjük, hogy felsőgallyazások történnek, a koronákat megifjítjuk több helyen, mert ha a vázágak sérültek, vagy korhadtak szükség van az ifjításra, hogy ne legyen balesetveszélyes. Valamint vannak olyan helyek, ahol fakivágásokat kell csinálni, mert olyannyira korhadtak a fák. Ezeket természetesen, ahol kivágjuk le is fogjuk cserélni. Folyamatosan zajlanak a fapótlások a városban. Például most ősszel is több helyen ültettünk új fákat a Fürdő tó körül, fűzfákat, galagonyákat a Kőrösi úton, tölgyeket a Szolnoki úton.”

Hervai Gergő azt is elmondta, hogy arra törekszenek, hogy minden kivágott fa után legalább kettőt ültessenek. Ezt szépen példázza az is, hogy idén több mint 200 fát ültettek el a város több pontján.