Fejedelem

1620

A Fejedelem című rockopera nyitja az augusztus 20-ai ünnepet Cegléden. A darabot művelődési központ színháztermében mutatja be a Patkós Irma színház méghozzá szombaton este 7 órától. A rockopera Álmos vezér életének egy meghatározó szakaszát mutatja be, természetesen kicsit rendhagyó megközelítéssel.

Van aki már a csodaszép kosztümökben, van, aki még civilben, de teljes erőbedobással próbálják a Patkós Irma Színház és az iskola tagjai, diákjai a szombati díszelőadást. A darab új is meg nem is.

ANDÓ LÁSZLÓ rendező: ,,Annak idején a millecentenáriumra készítettük mi ezt és akkor már volt István, akkor valamilyen más témához kell nyúlni. A Honfoglalás kapcsán  adta magát a dolog, hiszen Álmos sorsa annyira nem tisztázott, nyúljunk tehát ehhez az időszakhoz.”

Az első bemutató még 1995-ben volt Álmos címmel. Aztán 2007-ben felújították a darabot és a Fejedelem címet kapta. Most pedig újra egy kicsit más köntösbe öltöztették. A darab zenei anyagát például Látó Richárd, karnagy, zeneszerző újrahangszerelte. De természetesen rendezésben és koreográfiában is változott az előadás. Egy valami azonban biztosan nem, a darab mondanivalója. Természetesen ne történelemórát várjon senki, hiszen Álmos története, a korszak egyébként is nehezen rekonstruálható hiteles feljegyzések hiányában. Van teória, mely szerint Álmost feláldozták.

ANDÓ LÁSZLÓ rendező: ,,A mi variációnkban nem áldozzuk fel Álmost, hanem egy másfajta sorsot szántunk neki. Azzal a céllal, hogy azért így is cselekedhet egy vezető, ahogy Álmos dönt. Nem szoktak így dönteni, de ez az út is lehetséges lenne.”

Hogy milyen utat választott Álmos a darab története szerint, azt szombaton este megláthatják az érdeklődők. A színpadon egyébként az iskola szinte minden diákja látható, hiszen számukra ez a szakmai gyakorlat is, amely után értékelik is őket. A főbb szerepeket pedig a Patkós Irma színház tagjai, az iskola tanárai játszák. A címszerepet pedig egy leendő tanár. Marosszéki Tamás Marosvásárhelyen született, majd Cegléd után visszatért oda az egyetemre. Az elmúlt években pedig Szatmárnémetiben volt színész. Erdélyi lévén kicsit talán mást is jelent neki a darab.

MAROSSZÉKI TAMÁS színművész: ,,Szívesen játszom sok szerepet, amit rám osztanak. Eddig nem volt még olyan, hogy azt mondjam, hogy nem vállalom. De egy Álmos szerepét azért megint más. Más érzéssel játszik az ember. Nagyobb megtiszteltetés, persze.”

A darabot tehát szombaton este 7 órától láthatják a nézők. Jegyet a művelődési központban lehet váltani.