Fiatal gokartosok versenyeztek

1032

Nem csak a kistérségből, de az ország szinte minden tájáról érkeztek fiatalok a vasárnap megrendezett gokart kupára. 27-en neveztek és hat kategóriában mérettették meg magukat. 9. alkalommal rendezték meg a nagy érdeklődésnek örvendő versenyt.

Mindenki a legjobb tudása szerint száguldott a gokart pályán a hétvégén. A fiatalok körében nagyon népszerű a verseny.

BOGNÁR ISTVÁN, tulajdonos, Gokart Park: ,,Ez a 9. alkalom volt, hogy megrendeztük a gyerekek részére a Kistérségi Gokart Kupa. Valójában úgy indult, hogy kistérség, de most már elmondhatjuk, hogy nagy térség, vagy az egész országból érkeztek gyerekek. Tehát Győrtől kezdve Salgótarján, Budapest, Miskolc, Szajol, Kecskemét, Szolnok, tehát tulajdonképpen az egész országból jöttek gyerekek.”

A fiatalok hat kategóriában vehettek részt a kupán. Összesen 27 fiatal ült gokartba. Bognár István arról is beszélt, ha valakinek komoly tervei vannak, mikor érdemes elkezdenie a gokartozást.

BOGNÁR ISTVÁN, tulajdonos, Gokart Park: ,,Van a gyerekek között egy pár tehetséges fiatal 3-4 akik tulajdonképpen nagyon fiatalok 7-8 évesek, 9-10 évesek, de én úgy érzem, hogy ebben a korban kell elindítani, hiszen annak idején aki innen elindult a Tóth Sanci ő is 13 éves volt és tavaly ő a világbajnokságon a második helyezést érte el.”

A versenyen első helyezést ért el Egressi András. Ő nagyon elégedett volt a pályával és magával a megmérettetéssel is.

EGRESSI ANDRÁS: ,,Versenyszerűen nem gokartozok, két éve vagyok itt hobbi szinten és ez az első versenyem. Szerintem ez jó volt.”

András arra is kitért, hogy szerinte melyik volt a legizgalmasabb helyzet a verseny alatt.

EGRESSI ANDRÁS: ,,Ott volt pontosan a legakciódúsabb kör, két kör alatt tudtam megelőzni, mert mindig úgy zárta a szöget, hogy pont nem tudtam elmenni és ott pont az volt a hibája, hogy szűken ment és kiment külsőre és pont betudtam csusszanni.”

A pályán nagyon fontos figyelni az ívekre, hiszen ha valaki nem jól kanyarodik könnyen lemaradhat – hangsúlyozta a fiatal versenyző.