Fiatal tehetség kiállítása

1158

Fiatal alkotó képeiből nyílt kiállítás a Kossuth Lajos Gimnázium klubhelyiségében. Nagy Vanessza két éve kezdett el fényképezni, az őt körülvevő környezetből merít ihletet. Bár még hosszú út áll előtte, mégis úgy érzi a fotózással szeretne majd foglalkozni felnőtt korában is.

Virágok, növények, állatok, fekete fehér és színes képek is láthatók a Kossuth Lajos Gimnázium klubhelyiségében. A fiatal tehetség, Nagy Vanessza örömmel fogadta, hogy kiállítás nyílt fotóiból.

NAGY VANESSZA DEBÓRA: ,,Két éve nyáron kezdtem el és igazából azt, hogy mi miatt, azt nem tudom teljesen megmondani. Egyszerűen csak megtetszett és elkezdtem vele komolyabban foglalkozni, akkor kaptam meg a komolyabb fényképező gépemet.”

Leginkább az állatokat szereti fotózni, hiszen erre a két legjobb alany a saját kutyája és macskája. De nyitott más témákra is.

NAGY VANESSZA DEBÓRA: ,,Igazából mindenféle témában, szeretem mindig új témában kipróbálni magamat. Szeretek mindig mást fotózni, érdekesebb szemszögből.”

Vanessza arról is beszélt, hogy felnőtt korában mindenféleképp a fotózással szeretne majd foglalkozni. A kiállítás megnyitóján Gulyás Zoltán igazgató köszöntötte a közönséget és az alkotót.

GULYÁS ZOLTÁN, igazgató, Ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium: ,,Itt a klubban pedig egy talán induló karrier kezdetén lehetünk. Azt hiszem, hogy nagyon jó helyen vagyunk itt. Ismerem a kollégákat és a klub látogatottságát azt jelenti, hogy több százan fogják megnézni az elkövetkezendő hetekben.”

A fiatal alkotó egyébként alázattal és figyelemmel fordul az órai ismeretek és a fényképezés felé – mondta Rónai Gábor művésztanár.

P.RÓNAI GÁBOR, művésztanár: ,,Teljesen önszántadból, autodidakta módon te végig mész azokon az állomásokon, amin egy kezdő fotósnak végig kell menni. Kell fotózni a kezdőknek mindenképpen közeliket, mert gyönyörű a mikrovilág. Ha közel megyünk egy tárgyhoz csodák tárulnak fel előttünk.”

De kell készíteni olyan képeket is, amin a színeknek van szerepe. Továbbá olyan fotókat, melyek a hagyományos festészeti műfajokat idézik. Vanessza kiállításán erre is látunk példát, hiszen több csendéleti képet is készített az ifjú tehetség.