Figyelem! Megváltozott a forgalmi rend!

1471

Forgalmirend-változásra kell számítani Mindenszentek és Halottak napja miatt. Az egyirányúsítások és útzárak a temetők melletti kisebb nagyobb utcákat érintik. A forgalomkorlátozások pénteken délben léptek  érvénybe, és szerdán reggel 8 órakor oldják fel azokat.

 A Széchenyi úti Református Öregtemető melletti Mező utcát a Széchenyi út felől egyirányúsítják egészen a Nyárfa utcáig, ezért a Könyök utcából csak a Malomtó szél felé lehet kanyarodni. A Csengettyűs Temető melletti Csengettyűs utcába sem a Hold utca, sem a Jászberényi út felől nem lehet majd behajtani gépjárművel. Az Újvárosi Köztemető melletti Dinnyéshalom utcában és a – burkolt utat követő – Török Ignác utcában a Kossuth Lajos utcáig a Kőrösi út felől egyirányú lesz a forgalom, ezért a Török Ignác utcán a Kossuth Lajos utca után behajtási tilalom lesz érvényben. A Kálvária illetve a Református kis Temetőnél lévő várakozni tilos táblák ezen a négy napon nem lesznek érvényben. A forgalomirányításhoz a polgárőrök nyújtanak segítséget. Kérik a gépkocsi tulajdonosokat, hogy ebben a négy napban is figyelmesen, türelmesen, ne megszokásból vezessenek, és a saját, illetve mások érdekeit is fokozatosan óvják és védjék. Megértésüket és türelmüket ezúton is megköszönik.