Fórum a távvezetékről

1708

Újabb nyomvonalat ajánlott a MAVIR. Az érintetteket hamarosan tájékoztatja a cég – mondta el egy tegnap tartott lakossági fórumon a polgármester. A találkozó szervezői pedig azt hangsúlyozták: az új nyomvonal Csemőt érintené. Vagyis ez sem elfogadható verzió. Mindenki számára megfelelő, vagy legalábbis a legkevesebb rosszat jelentő nyomvonalat csak összefogással érhetnek el. Ha kell a polgári engedetlenségig is elmennek.

Tegnap délután, éppen a lakossági fórum előtt nem sokkal érkezett meg a MAVIR újabb nyomvonal ajánlata. Takáts László polgármester – és a többi érintett településvezető –  megkeresésére jelentkezett végül a cég és mutatta meg az újabb nyomvonal tervét.

TAKÁTS LÁSZLÓ polgármester: „Ez egy elvi nyomvonal, ők azt mondták erről, ennek kapcsán mindenkit, aki érintett ezen a nyomvonalon néhány héten belül meg fognak keresni mindenkit. És ennek a nyomvonalnak a kapcsán le fogják folytatni azokat az egyeztetéseket, amiket le kell folytatni. Mi a mi részünkről itt tartunk most jelen állapot szerint.”

A térkép alapján valóban korrigáltak, ám úgy tűnik, hogy most pedig egy másik település lett érintett.

RÓNAI ATTILA: „Azt gondolom, hogy szép gesztus a MAVIR részéről, hogy elvitte a nyomvonalat az eddig érintett tanyákról és elviszi másik tanyákra. Nem gondoljuk azt, hogy az a cél, hogy Cegléden elkerülje és Csemőn menjen keresztül, azt gondolom, hogy jóérzésű ember ezt nem tudja elfogadni.”

Főképp az egészségügyi hatások miatt, amiről szintén tájékoztatást adtak az esemény szervezői.

MAROSVÖLGYI KATALIN: „Hogy mit is okoz a 400 Kv-os távvezeték, a sejtek közötti kommunikációt gátolja, sejtelhalást is okozhat ha bizonyos folyamatok, egy ürítés vagy egy szaporodási folyamat nem tud elindulni, akkor el is hallhatnak bizonyos sejtek. Ha a sejtek elhalnak, vagy a sejtek között nincs megfelelő kommunikáció, borzalmas negatív stresszt okoz a szervezet számára. Márpedig ha a szervezetet negatív stressz éri, akkor az rendkívül súlyos károkat tud okozni.”

Mentálisan és fizikálisan is – hangsúlyozta Marosvölgyi Katalin, akiknek házától 36 lépésnyire húzódna a távvezeték. Dr. Janik Zoltán, aki pedig jogi segítséget igyekszik nyújtani az érintetteknek az emelte ki: a nyilvános bárki számára megtekinthető hatástanulmány alapján minél többen tegyék meg kifogásukat. Ezzel is demonstrálva, hogy elfogadhatatlan számukra a nyomvonal. December 4-én erről egyébként a kormányhivatal fórumot is tart Kecskeméten. Utána eldől, jóváhagyják vagy elutasítják.

BÁRÁNY SÁNDOR elnök Erős Vidék Mozgalom: „Sajnos van egy olyan lehetőség is, hogy a kormányhivatal elfogadja a környezetvédelmi hatástanulmányt és akkor polgári engedetlenségünk minden formáját szeretnénk kihasználni ezt követően. Mi értjük, hogy szorít a határidő és ezért csúsznak bele hibák a kivitelezésbe, tervezésbe, de azt gondoljuk, hogy nem feltétlenül rohamban kellene ezt a vezetéket megépíteni és ezért hallatni fogjuk a hangunkat december 4 után is, ha kell fővárosi megmozdulást fogunk szervezni.”

Addig is arra kérik az érintetteket, csatlakozzanak a mozgalomhoz minél többen. Egyébként a mozgalom tagjai találtak egy olyan nyomvonalat, amely Ceglédet és Csemőt is elkerülné és összesen 15 tanyát érintene. Erről is beszéltek a fórumon.