Gazdák találkozója

1413

A hamarosan megnyíló 1350 milliárd forintos vidékfejlesztési programról is fontos információkat kaptak a gazdák pénteken, a Nyársapáti Gazdakör fórumán. Az elmúlt két év legnagyobb eredménye, hogy ez a program hamarosan megnyílhat – emelte ki az agrár és vidékfejlesztésért felelős államtitkára helyettese.

Időről időre újabb szakmai fórumokra hívja tagjait a Nyársapáti Gazdakör. Ezt pedig már több évtizede teszik.

KIS MIKLÓS polgármester Nyársapát: „Kilencvenben alakult a gazdakör Nyársapáton és azóta vagyunk így nyársapáti gazdák együtt. Régi kertbarát körből alakultunk és bizony egy jó pár év eltelt azóta.”

De azóta is fontos maradt, hogy a munka mellett időnként terített asztal mellett találkozzanak és megosszák egymással gondjaikat, kérdéseiket és persze beszéljenek a tervekről is.

KIS MIKLÓS polgármester Nyársapát: „Én azt hiszem, hogy mindig a szépre és a jóra próbáltunk itt a faluban törekedni. Azt hiszem, hogy elmondhatjuk azt, hogy Nyársapát a gyümölcskultúrájáról híres. Legutóbb pedig azt hallottam, hogy az országban Lajosmizse után Nyársapát áll a második helyen szamócatermesztésben. Azt gondolom, ez nagy dolog és a nyársapáti gazdáknak ez nagy öröm és elismerés.”

A fórumokra minden alkalommal vendégeket hívnak. Olyan szakembereket, akik az agrárium aktuális kérdéseiről szolgálnak hasznos információkkal. A mostani fórum egyik vendége az agrár és vidékfejlesztésért felelős államtitkár helyettese volt. Dr. Mezei Dávid Csaba egy újabb lehetőségről számolhatott be.

MEZEI DÁVID CSABA helyettes államtitkár: „Az elmúlt két évben a legfontosabb eredmény talán az, hogy hamarosan megnyílik a teljes kereste vidékfejlesztési programnak. 1350 milliárd forintos keretről van szó. Ezt mi 2015 augusztusában fogadtattuk el a bizottsággal, egy hosszú tárgyalás, komoly egyezkedés és alkudozás eredményeképpen. Sok vitás pont volt. Az egyik legvitatottabb pont egyébként az öntözési pályázatok feltételei voltak, ahol elég komoly kompromisszumokat is kellett kötni.”

Már 2015 őszén megjelentek az első pályázatok, most március 31-ig pedig az összes pályázat megjelenik – hangsúlyozta az államtitkár helyettes.