Halottak napjára és mindenszentekre készülnek

2334

Közeleg halottak napja és mindenszentek ünnepe. A város köztemetőjében tegnap tartottak bejárást az illetékes szakemberek és a polgármester, hogy valóban méltó körülmények között emlékezhetnek-e szeretteikről az oda látogatókat.

A város újvároson lévő köztemetőjét a Tankó-Walter és Társa Kegyeleti Kft üzemelteti, a korábbiaktól kissé eltérő feltételekkel. Most halottak napja és mindenszentek előtt a város képviselői azt nézték meg, megfelelő állapotban várja-e az emlékezőket a temető és hogy hogyan haladnak az új beruházások.

TAKÁTS LÁSZLÓ polgármester: „Nagyon sok olyan beruházás történik, ami az elmúlt években elmaradt és azt is jöttünk megnézni a mostani bejárással, hogy hogyan állnak ezek a munkálatok és milyen állapotban van a temető.”

Az üzemeltető és a város számára is fontos, hogy a temető minden részén méltó körülmények között fogadja a látogatókat.

TAKÁTS LÁSZLÓ polgármester: „Ezen a részen az első és második világháborús hadisírok körülötti területet szeretnénk kulturáltabbá tenni. De ezzel párhuzamosan még az idei esztendőben elkészül egy lépcső, illetve egy kivezető járdát is elkészít az üzemeltető a buszmegálló felé, hogy az ide kijáró idősebbeknek könnyebb legyen a közlekedés.”

Az Újvárosi köztemetőben egyébként a mindenszentek és halottak napja alkalmából meghosszabbított nyitvatartási rend lesz érvényben. Október 28-ától, péntektől, november 2-ig, szerdáig a temető reggel 7 órától éjfélig tart nyitva. Az üzemeltető Tankó-Walter és Társa Kegyeleti Kft. kihelyezett ügyfélfogadást tart a temetőgondnoki irodában október 29-étől november 1-jéig minden nap 9 és 16 óra között.  Arra is felhívják a sírhelytulajdonosok figyelmét, hogy adategyeztetés és a sírhelyek újraváltása miatt is keressék fel a gondnoki irodát, illetve ha bármilyen észrevételük van a temetővel kapcsolatosan. A temető tisztasága és rendezettsége érdekében az üzemeltető, az állandóan kihelyezett szemétgyűjtő konténerek mellett ideiglenes gyűjtőket is kihelyezett.