Három első hely a XII. Elekes Emléktornán

1480

Sikeresen zárták a ceglédi csapatok a XII. Elekes József Labdarúgó Emléktornát. Négy korosztályból háromban végeztek az első helyen.

Tizenkettedik alkalommal rendezte meg a CVSE Labdarúgó Szakosztálya a ceglédi labdarúgó utánpótlás egyik legismertebb helyi képviselőjének, Elekes Józsefnek az emlékére a tornát. Elekes József edzőként több mint húsz évig csak az utánpótlással foglalkozott. Ez idő alatt számos olyan labdarúgó került ki kezei közül, akik az NB I-ig, az utánpótlás vagy a felnőtt válogatottságig is eljutottak. Az emléktornára az idei évben 11 egyesület fogadta el a meghívást. Négy korosztályban – U19-ben, U-17-ben, U15-ben és U13-ban – 24 csapat részvételével két napon keresztül a jövő tehetségeié volt a Gál József Sportcsarnok. A Ceglédi VSE csapatai az idei évben kimagasló eredményt értek el. Az U19, az U17 és az U15 korosztályú együttesek veretlenül végeztek az első helyen. Az U13-as csapat az 5. helyen zárt.

Eredmények

U13

  1. Szolnoki MÁV II. Mészöly Focisuli III. Monor SE IV. Budafok LC V. Ceglédi VSE

Gólkirály: Tóth Benedek (Szolnok), a legjobb kapus: Bretka Dávid (Monor), a legjobb mezőnyjátékos: Laczkovics Milán (Mészöly Focisuli), a legjobb ceglédi játékos: Ványi Zsombor.

A ceglédi csapat tagjai és gólszerzői: Gulyás Kornél, Ványi Zsombor (5), Ungureán Zsombor, Pintér Balázs, Pásztor Máté (6), Borics Gergő, Fajkó Ákos (2), Szabó Gergő (1), Kovács Kolos (2). Edző: Ványi Zsolt.

U15

  1. Ceglédi VSE U14 II. Szolnoki MÁV III. Monor SE VI. Ceglédi VSE U15

Gólkirály: Rimóczi István (Szolnok), a legjobb kapus: Schwarcz Dániel (Cegléd), a legjobb mezőnyjátékos: Horváth Dániel (Cegléd), a legjobb ceglédi játékosok: Juhász András (U14), Pintér Szabolcs (U15)

A ceglédi U14-es csapat tagjai és gólszerzői: Schwarcz Dániel, Abdel Maged Iván, Juhász András (2), Horváth Dániel (8), Kartali Kristóf (4), Vincze Szabolcs (3), Bodzsár Márkó, Ecseri Ákos, Kelemen Dominik, Kovács Máté, Szebeni Dávid, Lakos Valter, Máté Szabolcs (1), Kanyó Dániel. Edző: Ványi Zsolt.

A ceglédi U15-ös csapat tagjai és gólszerzői: Klemenc Gerő, Kotlár Zsombor (1), Dudás Gergely (1), Tóth Levente, Palotai Brendon (1), Nagy Arnold, Kovács Bálint, Nagy Adrián, Pintér Szabolcs (2), Gulyás Tamás, Kuthy Gergely (1), Zajacz Zoltán, Kis Levente, Szabó Viktor. Edző: Virágh Ferenc.

U17

  1. Ceglédi VSE II. Monor SE III. Nagykáta SE IV. Gödöllői SK V. Csepel FC VI. Dabas

Gólkirály: Augusztin Zsolt (Cegléd), a legjobb kapus: Félix Gergő (Monor), a legjobb mezőnyjátékos: Csikós József (Nagykáta), a legjobb ceglédi játékos: Puskás Viktor.

A ceglédi csapat tagjai és gólszerzői: Bencze Attila, Kis Ádám (1), Dudás Dávid (1), Augusztin Zsolt 6), Kecskés Ferenc (3), Puskás Viktor, Boros Dániel, Szabó Kornél, Farkas Richárd (1), Angyal Martin (1), Katona Krisztián. Edző: Farkas János.

U19

  1. Ceglédi VSE II. Csepel FC III. KLC-KTE SI IV. Nagykáta SE V. Gödöllő VI. Monor SE

Gólkirály: Szlezák Bence (Cegléd), a legjobb kapus: Szabó Béla (Csepel), a legjobb mezőnyjátékos: Selyem Zsolt (KLC-KTE), a legjobb ceglédi játékos: Jakab L. Richárd.

A ceglédi csapat tagjai és gólszerzői: Szabó Gergő, G. Bíró Gergő (4), Jakab Richárd (2), Czeróczki Áron, Menich Zakariás, Krajcz Máté (1), Hazafi Gergő, Cseh Sándor (1), Majoros Szabolcs (3), Petrik Soma, Apró József (1), Szlezák Bence (8), Szabó Krisztián. Edző: Kecskeméti József.