Házi őrizetből akart megszökni

949

Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság azt a férfit, aki négyszer is megszegte a házi őrizet szabályait. A jászkarajenői férfi azért került házi őrizetbe, mert társaival több mint 10 vagyon elleni bűncselekményt is elkövettek az év elején. A Ceglédi Járásbíróság ezért szeptember 20-ig elrendelte a gyanúsított házi őrizetét. Az elmúlt egy hónapban azonban a férfi négy alkalommal is megszegte a szabályokat, vagyis elhagyta a kijelölt ingatlant. A negyedik alkalommal a rendőrjárőr észlelését követően a 22 éves férfi a rendőri intézkedésnek nem vonta alá magát, hanem elfutott, ismeretlen helyre távozott.

Másnap reggel azonban a járőrök elfogták. Ráadásul kiderült, hogy a férfi az őrizetbe vétel ideje alatt is négyszer követett el lopást.  Mivel az előzmények után gyanú merült fel, hogy a férfi a házi őrizet helyszínét végleg el akarta hagyni, így a Ceglédi Rendőrkapitányság fogolyszökés gyanúja miatt nyomozást rendelt el. A férfit elfogása után gyanúsítottként hallgatták ki, az ügyészség pedig indítványozta előzetes letartóztatását. A bíróság végül arról döntött, előzetes letartóztatásba helyezi a férfit.