Horváth Gábor reagálása a távvezeték ügyre

1294

Az ugyeri településrész képviselőjeként nem áll módjában kihátrálni és mindent megtesz azért, hogy módosítsák a magasfeszültségű távvezeték nyomvonalát – így fogalmazott Horváth Gábor. A Jobbik önkormányzati képviselője úgy fogalmazott: nincs jobb vagy bal oldal, hanem tisztességes emberek vannak, akiknek a torkán – akaratuk és megkérdezésük nélkül –  nem lehet bármit lenyomni.

Mivel a távvezeték ugyeri területek érint, úgy gondolja az ugyeriak érdekeit neki kell képviselni. Megpróbálja úgy tenni, hogy az érdekérvényesítés a lehető legkevesebb politika felhanggal járjon. Nem tehet róla, hogy egyébként meg ellenkező oldalon áll, mint a jelenleg regnáló hatalom – így fogalmazott Horváth Gábor.

HORVÁTH GÁBOR önkormányzati képviselő Jobbik: „Másrészről ezeket a döntéseket politikai erők hozzák, tehát ebből egyenesen az következik, hogy mindenki, aki e politikai döntés meghozatala ellen fellép, politizál. Elkerülni ezt szóban sem lehet, vagy csak olyan módon, ha felkérünk minden olyan politikai erőt – köztük a legnagyobb – magát a civil társadalmat, aki politikai erőt választott. Úgy gondolom a magyar igazság a magyar érdek. A magyar érdek pedig a magyar vidék, ami nem más, mint az ország éléskamrája.”

Ezt az éléskamrát módszeresen tették tönkre az elmúlt 30 évben – véli a képviselő. Nem lehet veszni hagyni csak azért, mert a jelenlegi hatalom félti a bőrét – folytatta. A kisebbség betelepítői, vagy az új földbirtokosok sem kivételek.  A vidék nem villamospálya és az ott élők nem kalauzok – így fogalmazott Horváth Gábor. Cegléd természeti értékeinek, az emberek egészségi és mentális állapotának nem lehetünk ellenségei  – fogalmazott – csak támogatói, hiszen ez az igazi nemzetgazdaság.

HORVÁTH GÁBOR önkormányzati képviselő Jobbik: „A nemrégiben felállított telefonos erősítő állomás a budai út környékén élőkre is befolyással bír. Ennek lehet több pozitívuma, mint negatív hatása, de az ott élőket erről részletesen nem tájékoztatták. Legyen ez az ott élők képviselőjének lelkiismereti problémája, én viszont ezt nem vállalom fel. Vannak olyanok, akik az esőből is politikát csinálnak, lásd kommunális adó emelése. Nálunk viszont csak az a terv lehet „soros”, ami mentesít bennünket a képmutatás alól, amelyet ügyesen forgat városunk polgármestere és országgyűlési képviselője egyaránt.”

Ők úgy gondolják, hogy a kiemelt nemzetgazdasági projektként a vidéket is előtérbe kell helyezni és felelősnek kell lenni egymásért. Szerinte ezt a jelenleg hatalom nem fogja fel. A távvezeték nyomvonalának módosításának érdekében pedig demonstrációt szerveznek. Pénteken este politikai hovatartozástól függetlenül várnak mindenkit a Szabadság térre.