Újabb utcákat aszfaltoztak

1341

Folytatódnak az útfelújítási munkálatok. Elkészült a Béla utca, a Nyár utcának egy szakasza és a Török utca aszfalt burkolata. A javításra már nagy szükség volt, hiszen nagyon rossz állapotban voltak ezek az utak. Ha újabb pályázati lehetőség nyílik még több utcában folytatódnak a felújítási munkálatok.

Nagy erőkkel dolgoztak a gépek és a munkások. Károly Ferenc önkormányzati képviselő körzetében újabb útszakaszokat javítottak meg.

KÁROLY FERENC, önkormányzati képviselő: ,,Nagyon nagy öröm számomra, amit most itt láthatunk a háttérben, az önkormányzat sikeres pályázaton vett részt. A pályázat keretein belül az én körzetemet Béla utca, Vörösmarty tér körben a Nyár utcának egy szakasza és a Török utca aszfalt burkolatot fog kapni. Ez egy régi álom, egy régi vágy volt, ami most megvalósul éppen, úgyhogy nagyon örülök.”

Ezeken a szakaszokon a padkát is megcsinálják. Az önkormányzati képviselő azt is elmondta, hogy tervben van még a Kossuth Lajos utca, az Újváros szél, a Daru és a Forgács Endre utca javítása is.

KÁROLY FERENC, önkormányzati képviselő: ,,A körzetemben még mindig van földes utca is, illetve vannak olyan útszakaszok, ahol az útalap már elkészült, de nincs aszfalt burkolat rajta és ezek az utcák sincsenek elfelejtve. Amennyiben pályázati lehetőség nyílik, illetve az önkormányzat anyagi lehetőségei úgy engedik ezt mindenféleképpen szeretnénk a lehető leghamarabb megcsinálni, úgy ahogy ezek az utcák is elkészültek most.”

A felújítási munkálatokat örömmel figyelte az egyik Béla utcai lakos is. Zsigmond Istvánné szerint is nagy szükség volt a javításra.

ID. ZSIGMOND ISTVÁNNÉ: ,,Gödrös volt és sáros. A kocsik csak kivágták. Erről is kiment három kocsi, amonnan is kiment a szomszédból, csak összevágták. A beton azért mégis más lesz.”

Így most már egyszerűbben és biztonságosabban tudnak haladni az érintett útszakaszokon közlekedő a kerékpárosok és az autósok.