Jövő év végére lehet kerékpárút

1584

Több mint 290 millió forintot nyert a város, ebből kerékpárút épülhet ki a körforgalom és az Ipartelepi út között. A szakvélemények szerint a felüljárót nem lehet biztonságosan bővíteni, ezért külön átjáró készül a kerékpárosok számára. Ha minden terv szerint alakul, jövő tavasszal elkezdődhet a munka.

Sajtótájékoztatón ismertették ma, mire és hogyan használja fel a város azt a több mint 290 millió forintot, amit Vekop pályázaton nyert Cegléd.

FÖLDI LÁSZLÓ országgyűlési képviselő: ,,Nagyon boldog vagyok, hogy ismét majdnem 300 millió forintos támogatást tudtunk közösen a Városfejlesztési Kft pályázata illetve a polgármester úr  hathatós közbenjárásával ide hozni Ceglédre és bízom benne, hogy a következő pályázati időszakban is hasonlóan szép pályázati eredményekről tudunk beszámolni.”

A Jászberényi útra épülhet kerékpárút. Egy korábbi felmérés szerint ez naponta 800 kerékpáros életét könnyíti meg. Köztük az egyre fejlődő és bővülő Ipartelepi úti cégek dolgozói illetve a Szűcs és Kernács telep lakóinak életét.

TAKÁTS LÁSZLÓ polgármester: ,,Én bízok benne, hogy ennek a fejlesztésnek a megvalósulásával tovább izmosodik, erősödik a város. Ugye tudjuk azt, hogy a közeljövőben más döntések is várhatóak ennek a területnek a sorsát illetően. A négyes út épül, úgyhogy azoknak a szirénhangoknak, amit hallani lehet, hogy nem teszünk meg mindent a gazdaság fejlesztéséért, nem erősödik a város, azoknak csak annyit szeretnék üzenni, hogy el kell menni arra és meg kell nézni, hogy mi történik, mert a valóság más, amit mondanak.”

A pályázat benyújtásához már el kell készíteni az engedélyezési tervek egy részét. Vagyis fel kellett mérni azt is, hogyan valósítható meg a kerékpárút kialakítása.

SZEBENI DÁVID ügyvezető Ceglédi Városfejlesztési Kft: ,,Alapos kutatást végeztünk, az országos hídterv tárból kikértük az évtizedekkel ezelőtti dokumentációkat. Ezeket statikusok vizsgálták meg és a Magyar Közút szakemberei és arra jutottak, hogy a felüljárót biztonsági okokból konzolosan sem lehet szélesíteni, ezért a vasúti átjáró részen a projekt tartalmaz egy megközelítőleg 90 méter hosszú két és fél méter széles kerékpáros felüljárót, ami a tervek szerint acélszerkezetű lesz.”

Így, hogy megszületett a döntés a támogatásról, most már el lehet készíttetni a terveket. Ha meglesznek a tervek és az engedélyek, elkészülnek a kiviteli tervek, akkor következhet a közbeszerzési eljárás, majd pedig a kivitelezés. Ez pedig – tekintetbe vége, hogy vasúti vonalat érint – vágányzárral jár majd. Ha minden a tervek szerint halad, jövő tavasszal indulhat az építkezés és nyár végére, szeptemberre feloldhatják a vágányzárat.