Kenyérünnep

970

Az augusztus 20-ai ünnepség keretében rendezte meg a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara a megye kenyérünnepét. A magyarok kenyere karitatív programhoz kapcsolódó ünnepségen a kamara megyei elnöke elmondta: a gazdák már 15 tonna búzát gyűjtöttek össze és ez a mennyiség még biztosan nőni fog.

A Magyarok kenyere programban Kárpát-medence magyarlakta területeiről gyűjtenek búzát,  aminek egy részét liszt, a másik részét pedig kenyér formájában juttatják el a rászorulókhoz. A búza gyűjtéséhez igazodva a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara területi egységei megyei búzagyűjtő napokat és kenyérünnepeket rendeznek. Ez utóbbi helyszíne volt most Cegléd. Az ünnepek táján az ember azon kapja magát, hogy számot vet…magával, azzal amit eddig elért, de természetesen a legfontosabb talán azt összegezni, hogy mit értünk el közösen, egymásért, azokért, akiknek segítségre van szükségük – fogalmazott a kamara megyei elnöke.

DR. PÉTER MIHÁLY megyei elnök Nemzeti Agrárgazdasági Kamara: „A nemzeti agrárgazdasági kamara életében fontos állomás volt az elmúlt év, amikor a köztestület kötelességének érezte, hogy ebbe a jótékonysági kezdeményezésbe stratégiai partnerként kapcsolódjon be. Részvételünk tavaly vált igazán hangsúlyossá, hiszen ekkortól főszervezői lettünk ennek a mozgalomnak.”

A Magyarok kenyere program egyébként 2011-ben indult és egyre nagyobb számban vesznek részt benne a gazdák, adakozók.  A magyarok kenyere néhány év alatt egy össz nemzeti kenyérré vált, amelyben nem csak a hazai, de a határon túl élő magyar honfitársaink által megtermelt búza is belekerült. A program, az ünnep és persze az összefogás fontosságáról az agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkár is beszélt az ünnepségen.

KIS MIKLÓS ZSOLT agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkár: „Ahogy a számok is bizonyítják az elmúlt években – hála a támogató szervezetek együtt gondolkodásának és munkálkodásának – a Magyarok Kenyere program rengeteg gazdát szólított meg akár Magyarországon, akár a Kárpát-medencében, hogy az életet jelentő búzaadománnyal a határon innen és a határon túl élő rászoruló családoknak, gyermekeknek segítsen. A jótékonysági kezdeményezés hűen tükrözi, hogy a magyar nemzet tagjai, éljenek a Kárpát-medence bármely pontjában épp úgy tartoznak egybe, mint ahogyan a Liszt elvegyül a kenyérben.”

Az augusztus 20-ai ünnepséggel együtt megrendezett kenyérünnepen természetesen az új kenyér szentelése és felszelése sem maradt el. A történelmi egyházak képviselői kértek áldást az új kenyérre.