Késik a támogatások kifizetése – lakossági fórum Cegléden

937

Az MSZP elnökhelyettese volt a ceglédi szervezet vendége. Gőgös Zoltán  úgy fogalmazott: késnek a vidékfejlesztési program támogatásának kifizetései, mely gondot  okozhat a termelők életében. Továbbá több állami föld került kormányközeli kézbe, ez pedig helytelen és ezen változtatni kell – fogalmazta a Cegléden tartott lakossági fórumon.

Jelenleg az egyik legnagyobb gond a termelők számára az, hogy lassan és vontatottan zajlanak a vidékfejlesztési támogatások kifizetései – fogalmazott a Cegléden tartott lakossági fórumon Gőgös Zoltán.

GŐGÖS ZOLTÁN, elnökhelyettes, Országos Elnökség, MSZP: ,,Itt egy intézmény átszervezés történt én biztos, hogy nem mentem volna ilyenbe bele a kormány helyébe, nem igazán értjük ennek az okát és látjuk, hogy ebből lettek zavarok. Én most épp a parlamentből jöttem és volt egy azonnali kérdésem, hogy nagyon jó lenne, ha kormányzat komolyan venné, hogy vannak bizonyos határidők, amit a termelők érdekében be kéne tartani.”

Ráadásul a mezőgazdaságra nézve igen nehéz időszakon vagyunk túl – hangsúlyozta – hiszen a napokban a jégeső sok helyen okozott károkat. Így még nagyobb szükség lenne az uniós támogatások mielőbbi kifizetésére.

GŐGÖS ZOLTÁN, elnökhelyettes, Országos Elnökség, MSZP: ,,Ha ez az ütem marad, ez a 20 milliárdos heti, akkor én úgy látom, hogy egy, másfél hónap elmaradás lesz, ami a mi szakmánkban – már megy az árpaaratás – elég komoly problémát jelent. A másik, hogy amibe nem igazán látjuk a jövőt, hogy hogy lesz ebből komoly élelmiszeripari fejlesztés. Én azt hiszem, hogy nekünk egy olyan ajánlattal kell élni, hogy felül fogjuk vizsgálni ezt a vidékfejlesztési programot, mert nem igazán arról szól, amiről kellene, hogy szóljon.”

A faluk közösségi ereje már nem a régi – folytatta az elnökhelyettes – ez jórészt abból fakad, hogy a kistelepüléseknél megtermelt jövedelem jelentős része elkerül onnan és nem forgatják vissza. Gőgös Zoltán arra is kitért, hogy sok állami föld került kormányközeli kézbe, ez helytelen, az MSZP ezen is változtatni szeretne.