Két arany, egy bronz és egy ötödik hely

1264

Hosszú évtizedeket követően ismét visszatért a Budapesti Honvéd SE a magyar birkózás világába. Szombaton a fővárosi szakosztály egy rangos nemzetközi felnőtt válogatóval mutatkozhatott be, ahol a férfi birkózók mindkét fogásnemben felmérhették év eleji tudásukat. A délelőtt 10 órától kezdődő kötöttfogásúaknál 83, míg a délután 15 óra 30 perctől kezdődő szabadfogásúaknál 51 sportoló próbált szerencsét. A kötöttfogásban olasz és ukrán versenyzők is színesítették a mezőnyt, amelyben a CVSE – T.S. Integral hét versenyzője is szőnyegre lépett. A ceglédiek a két első hely mellett egy harmadik és egy ötödik helyet is begyűjtöttek. Ezzel a csapatversenyben a harmadik helyen végeztek a házigazda Honvéd és az ESMTK mögött.

Lőrincz Tamás először mutatkozott be a hazai közönség előtt az új súlycsoportjában, a 75 kg-ban. A döntőbe két könnyed mérkőzéssel jutott be, ahol a hazaiak junior Európa-bajnok versenyzőjével, Lévai Zoltánnal mérkőzött meg. Tamás magabiztos birkózással, a mérkőzést végig uralva 7:0-ra győzte le ellenfelét.

Lőrincz Viktor a 85 kg-ban szintén két győzelmet követően jutott a döntőbe, ahol az U23-as Európa-bajnok Szilvási Erikkel mérte össze a tudását. Az összecsapást Viktor nyerte 2:1-re úgy, hogy míg ellenfele láthatóan nagyon elfáradt, addig Viktornak nem kellett mindent kiadnia magából a győzelemért.

Nemzetközi felnőtt válogatóverseny

Kötöttfogás

66 kg 3. Kozák István

75 kg 1. Lőrincz Tamás

85 kg 1. Lőrincz Viktor 5. Szuda Péter

Csapatverseny

  1. Honvéd
  2. ESMTK

3. CVSE