Kiütéses győzelem

486

A Balmazújvárost fogadta a Ceglédi KKSE a férfi kézilabda NB I/B 13. fordulójában. A Gál József Sportcsarnokban pénteken sorra került találkozón a Cegléd fölényes győzelmet aratott, megőrizve ezzel első helyét a bajnoki tabellán.
Az elején – 2-2-ig – felváltva estek a gólok. Mindkétszer a hazaiak szereztek vezetést, akik ezt követően elhúztak ellenfelüktől. A két szélső, Szepesi és Gyene eredményesen használta ki a hosszú indítások adta lehetőségeket, míg Hajdú Péter bombaerős és pontos lövéseivel mattolta a vendégek kapusát, Bagit. A 14. percben a Ceglédben kettős igazolással játszó Papp góljával 11-4 lett az állás, és ez a hétgólos különbség meg is maradt az első félidő végéig.
A játék képe fordulás után sem változott. Ezúttal nem volt egy súlycsoportban a két csapat. A bajnokságban vezető hazaiak magabiztosan tartották előnyüket, amit a 35-25-ös állást követően még tovább növeltek, és végül kiütéses győzelmet arattak. Az utolsó percekben Alexa újra bizonyította a tehetségét, hiszen többször is bravúros védéssel mentette meg kapuját a góltól. A végeredmény 45-29 lett. A legeredményesebb ceglédiek Hajdú Péter 9, Szepesi 8, Juhász és Kecskeméti 6-6, valamint Hajdú Tamás és Gyene 4-4 góllal voltak.