Küzdj meg a bajnokkal!

877

,,Küzdj meg a bajnokkal” elnevezésű program keretében Ungvári Miklós olimpiai ezüstérmes cselgáncsozó látogatott el ma a Táncsics iskolába. Rendhagyó testnevelés órát tartott a diákoknak. A kampány célja, hogy a gyerekekkel megszerettessék a sportot, valamint ezzel együtt a környezetükre való odafigyelésre is motiválják őket.

Ungvári Miklós szinte mozdulni sem tudott az őt körbevevő gyerekektől a Táncsics iskola udvarán. Mindenki aláírást szeretett volna kapni az olimpiai ezüstérmes és háromszoros Európa-bajnok magyar cselgáncsozótól.

UNGVÁRI MIKLÓS, cselgáncsozó: ,,Egy idő után már hozzászokik az ember, de mint volt Táncsicsos lehet, hogy láttak már itt többször. Jó érzés, ahogy nekem is az volt, amikor anno ellátogattak az iskolába nagyjaink, vagy olimpiai érmesek hozzánk. Itt volt első alkalommal Kovács Antal, friss olimpiai bajnokként. Próbálom a gyerekeknek visszaadni mindazt, amit én is kaptam abban az időben a nagyjainktól, vagy amit a mai napig is kapok olimpikon társaimtól.”

A rendszeres sport nagyon fontos – folytatta – hiszen rendkívüli nevelő hatással van a gyerekekre.

UNGVÁRI MIKLÓS, cselgáncsozó: ,,Magyarország egészségi állapota egy picit lecsúszott. Mindenképpen azt mondom, hogy egy kimagasló tendenciát tudnánk elérni a sportban is, ha gyakoroljuk.  Egyre kevesebb lenne a kallódó gyerek, egészségesebb élet, ahogy tartja a mondás: ép testben, ép lélek. Továbbá így intézményes keretek között lenne a gyerek és egy biztonságos helyen. Minden sport nevelő célzatú, minden sport nevel.”

A ,,Küzdj meg a bajnokkal” elnevezésű programsorozat egyébként a mindennapos testnevelésre és az egészségtudatos életmódra épül – mondta Süli András, alapítványi elnök.

SÜLI ANDRÁS JÓZSEF, Küzdj meg a bajnokkal Alapítvány, elnök: ,,Komplex maga az óra, hiszen nem csak a testnevelés, az egészségtudatos életmód, hanem a környezettudatos életmód is megjelenik és ezen belül a szelektív hulladékgyűjtés. Próbálunk arra odafigyelni, hogy a gyerekek pozitív impulzust kapjanak, ami akár el is kíséri őket egész életükben, főleg így, hogy egy ilyen ikonnal együtt tornázhatnak.”

A gyerekek szemmel láthatóan élvezték a rendhagyó órát. Az iskolába nem üres kézzel érkeztek a szervezők. Rengeteg gyümölcsöt, vitamint, ásványvizet és egy újrahasznosított kulacsot is kaptak az órán résztvevők.